Több mint ezüstrangadó

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.01.17. 23:10
Címkék

Két-két pont választja el egymástól a dobogós helyen állókat, így a Dunaferr–FTC akár a bajnokság legfontosabb mérkőzésévé is kinőheti magát, mint a két csapat aranykorszakában. Most elsősorban a második helyért küzdenek meg egymással, de a BL szempontjából az ezüst is aranyat érhet.

Az évtized első felében a lenyűgöző Dunaferr–Fradi aranycsatáknak köszönhetően e párosítás megérdemli, hogy a XXI. század örökrangadóját lássuk benne. Akkor még Kiss Szilárd és Németh András vezette a két haderőt, Radulovics Bojana, Bohus Beáta, Kulcsár Anita az egyik oldalon, Farkas Ágnes, Kökény Beatrix, Pádár Ildikó a másikon: nem is volt olyan régen, mégis mintha egy egészen más korszaka lett volna a magyar női kézilabdának.

Gyönyörű, de letűnt korszak. Maradtak azért hírmondók, akik akkor is kulcsemberek voltak már, és ezúttal is ott lesznek a pályán, mint például az újvárosi Pigniczki Krisztina és Ferling Bernadett, de a Győr ragyogó formája alapján ma inkább a szintén Bajnokok Ligáját érő ezüstérem a tét a két csapat küzdelmében. Habár…

Egy hazai sikerrel a Dunaferr beérné pontszámban az éllovast, a győriekre ráadásul vár még egy újvárosi látogatás, így az arany sem tűnik elérhetetlenül távolinak a Dunaferrnél. A hazaiak vezetőedzője, Imre Vilmos ennek fényében túlzottan is szerénynek tűnt, amikor a bajnokság végkimeneteléről kérdeztük, a mai párharccal kapcsolatban viszont magabiztosan nyilatkozott (lásd: Edzői szemmel). Pedig az elismert szakember számára egyfajta premier a péntek este, hiszen éveken át férfiedzőként dolgozott Dunaújvárosban, ilyen minőségében pedig elkerülte eddig a Fradit – meg a szurkolótáborát is.

Jelentős újvárosi kötődése van a Ferencváros mostani mesterének, Zsiga Gyulának is, 1999ben Bajnokok Ligáját nyert az együttessel. Őt viszont karakteres női edzőként tarthatjuk számon, többek között a Cornexi, a Vasas és a Kiskunhalas szakmai munkáját irányította, sőt decemberig a válogatottnál másodedzőként tevékenykedett, ám januárban ezen a fronton elköszönt a nemzetközi hadszíntértől. Mostani csapatánál ő is első idényét tölti, amely számára is nehezen indult: a bajnokság elején kisiklott a Fradi-vonat Derecskén. Azóta jó tempóban futnak játékosai az ott elhullajtott pontok után – vajon kitart a lendület?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája