Visszalépett a befektető!

2008.01.17. 23:10
Címkék

Bevallom, megfordult a fejem ben, hogy lemondok. A jövő héten sok mindent tisztázni kell. Tudom, az angol partner milyen közleményt adott ki, de bízom benne, hogy sikerül meggyőznöm, pályázzon újra. Beszélnem Kevin McCabe-bel: tárgyalóasztalhoz ülünk, nem veszhet kárba hét és fél hónap munkája.”

A Ferencváros elnöke tehát még mindig a szigetországi partnerben bízik. Nem csoda, Kevin McCabe valóban felvirágoztathatná a magyar klubot, ehhez minden lehetősége megvan. Nagy kérdés, meggyőzhető-e arról, hogy újra pályázzon. Ha nem, akkor valóban drámaivá válik az amúgy is kétségbeejtő helyzet az Üllői úton. A játékosok türelme is véges, ha a tavasszal is aprópénzért kell futballozniuk, ha a bajnoki rajtig sem lesz megoldás, szétszéledhet a keret, s oda a feljutás.

Rieb György korábban többször is hangsúlyozta, van Bterv, vagyis ha újra és újra sikertelen a pályázat, akkor is tudnak megoldást a katasztrofális helyzetre. Ez nem más, mint a labdarúgó-zrt. 800 millió forintra taksált részvényeinek eladása. Erre állítólag több vevő is lenne, igaz, egyelőre név nélkül.

Félő, hogy soká, nagyon soká lesz itt megnyugtató megoldás – és egyszer talán megtudjuk, a háttérből kik is mozgatták a szálakat...

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
29 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája