Nagy négyes helyett legalább nagy páros

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.01.19. 01:55
Címkék
Egy hónapos kényszerszünet után vasárnap ismét játékra jelentkezik Lionel Messi. A sérüléséből visszatérő argentin feltehetőleg a kispadon kezd a Santander ellen, de az utolsó negyedórára beszállhat.

Az idény elején még arról álmo doztak a Barcelona szurkolói, hogy milyen élmény lesz majd egyszerre a pályán látni Ronaldinhót, Samuel Eto’ót, Lionel Messit és a friss szerzemény Thierry Henryt. Ehhez képest a kvartett egyszerre még sohasem volt a pályán, az utóbbi időben pedig már az is ünnepnek számított, ha ketten vagy hárman szóhoz jutottak. Vasárnap talán megint ilyen ünnepnap lehet a Camp Nouban, hiszen ketten játékra készek.

Eto’o ugyebár az Afrikai Nemzetek Kupája miatt nem lehet ott, Ronaldinho még sérült (bár állítólag a jövő heti kupamérkőzésen, a Villarreal ellen már szerepelhet), Henry és – ami ennél is nagyobb szó – Messi viszont játszhat. A 2007-es év Bravo-díjasa a Valencia elleni, december 15-i bajnokin sérült meg, akkor az orvosok legalább öthetes kihagyást jósoltak neki. A hét közepétől teljes intenzitással edzett, és Juanjo Brau, a Barca specialistája szerint a Santander ellen már leülhet a kispadra. A kezdőcsapatbeli tagságára még senki sem mer gondolni, de ha a meccs úgy áll, Frank Rijkaard vezetőedző az utolsó negyedórában szeretné bevetni.

Szükség is lehet Messire, hiszen nélküle eltűntek az ötletek a Barcelona futballjából. Ronaldinhót felemésztették a belső harcok, a két másik nagyágyú hol egészséges volt, hol nem, a fiatalok (Bojan Krkic, Giovani) meg bármennyire is tehetségesek, megváltók még nem lehetnek. Rövid távon semmiképpen sem. Bár az meg napjaink labdarúgásának átalakulását jelzi, hogy egy 20 éves támadót várnak messiásként a katalánok.

A jó játékával pedig végre arról a bulvárvonulatról is elterelné a figyelmet, hogy a szenzációs (ál)hírekkel előszeretettel dobálózó lapok szerint a Chelsea őt kéri Didier Drogbáért cserébe. Ez az üzlet csak az angol csapat számára lenne előnyös, és kizárható, hogy a Barcelonánál néhány évért odadobnának egy olyan futballistát, aki több mint egy évtizedig is megoldhatja a támadógondokat.

Legfrissebb hírek

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
3 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
18 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
20 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
29 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
34 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
43 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
44 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik