Sztárokra várnak

2008.01.19. 01:55
Címkék

A Newcastle United szur kolói körében az új menedzser Kevin Keegan hivatalos bemutatása keltette a nap szenzációját a számukra egyelőre ismeretlen Kádár Tamás igazolása mellett. Nos, az 56 éves szakembertől egyértelműen a Premier League 11. helyén szerénykedő csapat felemelkedését várják. A drukkereket jelenleg két kérdés foglalkoztatja leginkább, az egyik, hogy ki lehet a segítője a „szarkáknál” játékosként 1982 és 1984, menedzserként pedig 1992 és 1997 között foglalkoztatott Kevin Keegannek. A másik pedig az, hogy az „Óriás Egér” becenévre hallgató mester a magyar futballistán kívül kikkel szándékozik megerősíteni keretét a januári átigazolási időszakban. Nos, ami a másodedző kilétét illeti, a menedzser megígérte a szurkolóknak, hogy felajánlja a segédedzői posztot a klub emblematikus személyiségének, Alan Shearernek, és jelenleg úgy tetszik, hogy a Newcastle tavaly visszavonuló csatára szívesen el is vállalná a feladatot. Ha a felkérés valamilyen oknál fogva kudarcba fulladna, akkor a menedzser korábbi jobbkeze, Terry McDermott lehet a befutó.

Angol lapértesülések szerint a szakember 30 millió fontot (10.32 milliárd forintot) fordíthat a januári erősítésekre, de mindössze két hete maradt a bevásárlásra. Információk szerint a „nagyobb halak” közül a Tottenham csatára, Jermain Defoe, valamint a Chelsea középpályása, Shaun WrightPhillips érkezhet a Newcastle-hez.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája