Több mint bosszantó

AMLER ZOLTÁN, KÁLDOR ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, KÁLDOR ANDRÁS
2008.01.19. 01:55
Címkék
Az Erste Bank Liga középszakasza alsóházának harmadik fordulójában az Alba Volán hazai pályán, kiélezett mérkőzésen 1–0-ra kikapott a Graztól, így alaposan megcsappantak esélyei a legjobb nyolc közé kerülésre.

Ötödik próbálkozás. Az eddigi legfontosabb. Négyszer kikaptak a Graztól az alapszakaszban, de ha most nyernek, mindent jóvátesznek. A reváns már csak azért is időszerű lenne, mert két roppant idegesítő vereséget jegyeznek az ellenféltől: a novemberi grazi partin Mike Hisey emelte a hosszabbításban több mint pimaszul a korongot a kapuba, decemberben pedig Ivo Jan küldte padlóra a fehérváriakat 2–2-nél, három másodperccel a meccs vége előtt.

No de ez már a középszakasz, azóta masszívabb lett a Volán, erősebb a kerete, rutinosabb, nem véletlen, hogy az első két harmadban tíz veszélyes akcióból hozzávetőleg hét az osztrákok kapuja előtt zajlik. Palkovics Krisztián és Sam Ftorek is közel jár a gólszerzéshez, a remeklő grazi kapus azonban meggátolja a csaknem háromezres publikumot (!) abban, hogy talpra ugorjon. Őrült az iram, a Volán három sora bírja erővel – vajon meddig? A harmadik harmadban nagy kérdés ez, különösen azt látva, hogy az első hat percet iszonyatosan megnyomja a Graz. Hetényi Zoltán az ördögök ifjú, Budai Krisztiánt kiszorító titánjának bravúrjai szükségesek ahhoz, hogy 0–0 maradjon a táblán. Jó a meccs, na!

A futballban használatos tipikusan egygólos meccs jelzőt érdemli ki az amúgy tényleg kifogástalan, fordulatokban gazdag találkozó, no de ki üti?

A Graz...

Az 57. percben egy kivédekezett emberhátrányt követően a grazi csapatkapitány, Greg Day kerül középen közel a kapuhoz, Hetényi előtt Tony Sihvonen zavarja a kilátást, így kerül a korong a kapuba. Bosszantó. A jelek szerint a Grazcal már csak ilyen meccseket játszik a Volán. A nagy baj az, hogy ennek a vereségnek már súlyos következményei lehetnek, hiszen ezzel alaposan megcsappantak a csapat negyeddöntős esélyei. Mindazonáltal jelzésértékű, hogy ennek ellenére a hazai játékosok vastapstól kísérve vonultak be az öltözőbe.

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
16 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
38 perce

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
39 perce

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
53 perce

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
1 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
1 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik