Feltámadt a Buffalo

SZ. A.SZ. A.
2008.01.20. 23:22
Címkék

Mozgalmas játéknap volt a 102. az NHL-ben, annyi szent. Ábécésorrendben és érdekesség szerint is a Buffalo– Atlanta mérkőzés az első, amelyről meg kell emlékeznünk, hiszen a Sabres tízmeccses vereségsorozatát éppen tíz szerzett góllal törölte ki az emlékezetből, már amennyiben ez lehetséges. Mindenesetre a Sabresdrukkerek végig dörzsölhették a szemüket, mert a már említett pechszéria jócskán hozott olyan meccseket is, amelyeken jól játszott, esetleg vezetett is a Buffalo, végül mégis elbukott. Most azonban az első harmad csodás nyitánya, a 4–1 után a második és a harmadik etap is ugyanekkora „szablyás” fölényt hozott, ráadásul kapott gól nélkül – azaz szép kövér tízest kapott a Thrashers!

„Azt mondtam: figyeljetek, egyszer csak lesz olyan mecscsünk, amikor minden klappol, és nevetséges eredmény, mondjuk hét egy lesz a vége a mi javunkra. Még ezt a nagyjából egyszázalékos valószínűségű tippemet is túlszárnyaltuk” – mesélte utóbb Ryan Miller, a Buffalo kapusa, aki a csapatebéd közben jósolta meg, hogy eljő a feltámadás.

Miller mellett Drew Stafford és Derek Roy tett még nagyon sokat a 10–1-es győzelemért, mindketten mesterhármasig jutottak, amelyek révén a Sabres megállt tíz zakónál, kettőre a negatív klubcsúcsot jelentő 12-től.

A Buffalo nagy napja, valamint Roy és Stafford triplái mellett megemlítendő Daymond Langkow és Eric Staal is, akik szintén hármat ütöttek – nem csoda, hogy vezérletükkel a Calgary és a Carolina is simán nyert a Los Angeles, illetve az Edmonton ellen.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája