Összejöhet az álomdöntő

2008.01.20. 23:22
Címkék

A Szeged kiverése okozta eufória mellett már szombat este többekben felvetődött Egerben, milyen sorrendben követnék egymást a lehetséges elődöntőbeli ellenfelek a klub kívánságlistáján. Egyértelmű volt, hogy a Csehovot jó lenne elkerülni – az Eger mellett az oroszok Euroliga-selejtezős búcsúja volt a másik meglepetés –, a spanyol Terrassa és a montenegrói Budvanszka Rivijera között már nehéz volt különbséget tenni. A LEN római központjában vasárnap sorsoltak, végül a Budvanszka Rivijerát kapta Gerendás György együttese, és február 6-án, 9-én vagy 10-én idegenben kezdi meg a párharcot, a visszavágót március 15-én vagy 16-án játsszák. „A Csehovot szerettük volna elkerülni, úgy érzem, jobban fekszik nekünk a keményebb szerb póló, a mozgékony olasz, spanyol csapatok ellen nem szeretünk játszani – mondta a szakember. – Nehéz meccs lesz, és most már nem szeretném, ha hárommal kapnánk ki idegenben. Kétszer bizonyítottuk, hogy innen is fel tudunk állni, elhiszem a fiúknak, de nem szeretnék még egy ilyet. Emellett remélem, a sport az sport marad.” Utóbbi mondatával a két évvel ezelőtti Eger–Brescia összecsapásra utalt, amikor az immár a budvai együttesben pólózó szerb Alekszandar Csirics a víz fölött ütötte meg Hegedüs Gábort, aki orr-, arccsont- és szemüregcsonttörést szenvedett.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája