Alonso első méterei az új Renault-val

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.01.22. 01:34
Címkék
A Renault-istálló vadonatúj versenygépe a kétszeres világbajnok Fernando Alonso irányításával megtette első köreit a valenciai aszfaltcsíkon.

Bemutatkozott a Renault. Több tucat újságíró és fotós szeme láttára tette meg első nyilvános köreit a vadonatúj R28-as Valenciában, ahol az utóbbi egy évet a McLarennél eltöltő kétszeres világbajnok, Fernando Alonso száguldott vele.

Túlzás lenne azt állítani, hogy minden simán ment, de végül azért összejött a bemutatkozás. Az időjárás volt az, amely türelemre kényszerítette a spanyol pilótát és az érdeklődőket, mivel a pályán egész délelőtt olyan sűrű köd volt, hogy az orráig sem látott az ember. Az érdemi munka tehát délután kezdődött. Az autó, amelyre a legtöbb csapat versenygépéhez hasonlóan a konstrukció orrán átívelő, áthidalóelemmel ellátott első szárnyat szereltek fel, a héten Valenciában köröz, mielőtt január 31én hivatalosan is bemutatják.

A teszt első napján egyébként túl nagy forgalom nem volt a pályán, Alonsón kívül mindössze Nico Hülkenberg körözött a Williams-Toyotával – ami az időeredményt illeti, a 39 kört teljesítő spanyol majd másfél másodperccel gyorsabb volt. A fentiekből kiderült, hogy nemcsak a Renault-istálló vetette be vadonatúj versenygépét Valenciában, hanem a Williams is, amelynek technikai igazgatója reméli, az új FW30-assal (amelynek már az elődje is rendkívül megbízható volt) nagy lépést tesznek előre. Hogy mekkorát, az hétfőn még nem derült ki – nem is derülhetett, hiszen az első szárnypróbálgatásokat Hülkenberg végezte a kocsival, hogy aztán kedden a versenypilóták, Nico Rosberg és Nakadzsima Kazuki már „kész” autóba ülhessenek. A fiatal németnek eredetileg húsz körnél többet kellett volna megtennie, ám kicsúszott, az autója megsérült, így a tesztpilóta nem folytathatta a körözést.

Valenciában keddtől várható a nagyüzem, hiszen a fent említett két csapathoz csatlakoznak a többiek is – az eddigi hírek szerint egyedül a Super Aguri marad távol. A kollektív tesztre körülbelül húszezer nézőt várnak.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
10 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
12 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
13 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
24 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
40 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
52 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
55 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája