Értékes szlovák Nápolyban

2008.01.22. 01:34
Címkék

Alig múlt húszesztendős, de mind markánsabb teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet Marek Hamsík. A Napoli szlovák középpályása két gólt szerzett a Lazio elleni vasárnapi bajnoki meccsen, és a jelenlegi idényben a Serie A-ban így már öt gólnál tart. Hamsíkot tizenöt éves korában szerződtette a Slovan Bratislava, de csak egy felnőttbajnoki (és egy gól) jutott neki a pozsonyiaknál, akiktől 2004-ben ötszázezer euróért igazolta a Brescia. 2005 márciusában bemutatkozott a Serie A-ban, de mivel csapata az idény végén kiesett, a középpályásnak két szezont a másodosztályban kellett töltenie. Ekkor, 2007 nyarán érkezett az élvonalba feljutó Napoli ajánlata. Maradona egykori klubja öt és fél millió euróért megszerezte a futballistát, aki közben a szlovák felnőttválogatottban is bemutatkozott. A nápolyiaknál mutatott nagyszerű teljesítményére Európa elitklubjai is felfigyeltek. A hírek szerint a Juventus, a Milan és az Inter is érdeklődik iránta, sőt Angliából is figyelik, a Manchester United és a Liverpool mellett a Chelsea is képben van Hamsíkot illetően, a londoni kékek állítólag húszmillió eurót sem sajnálnának adni érte.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája