Már majdnem ott van a Plymouthnál

2008.01.22. 23:40
Címkék
Sándor György a Halmosi Pétert és Tímár Krisztiánt is foglalkoztató angol másodosztályú Plymouth labdarúgója lehet. A középpályás már Angliában tartózkodik, a klubok mindenben megegyeztek. A labdarúgó azonban még nem írt alá szerződést az egyesülettel.

Megvan az első téli távozó Új pesten. A lila-fehérek internetes oldala hivatalos információként közölte kedd délután, hogy eladták az angol Plymouthnak a csapat háromszoros válogatott középpályását, Sándor Györgyöt. A huszonhárom esztendős játékos 2004 tavaszán mutatkozott be az élvonalban, ahol az Újpest és az ETO színeiben összesen százegy mérkőzésen lépett pályára, és tizenhárom gólt szerzett. A labdarúgó menedzsere Filipovics Vladan társaságában Angliában tartózkodik, ám az ügynök állítása szerint egyelőre még felesleges kész tényként kezelni a klubcserét.

„Sándor György még nem szerződött a Plymouthhoz – mondta a menedzser. – Valóban itt vagyunk a klubnál, de a megállapodást még nem írta alá a játékos. Egyelőre orvosi vizsgálaton kell részt vennie, hiszen sérülten érkezett ide, és az angol egyesület szakértői mindenképpen szeretnék megvizsgálni őt. Ezen kívül a megállapodás részleteit is tisztázni kell, vagyis még egy napig biztosan itt maradunk, és egyeztetünk.”

Az átigazolás részleteiről mindenki hallgat, a felek üzleti titokként kezelik a labdarúgó árát is.

„A két klub megegyezett, persze az aláírt szerződések még nincsenek meg, de minden részletet tisztáztunk – mondta Sallói István sportigazgató. – Természetesen a megbeszélések elején tájékoztattuk az angol partnert arról, hogy a játékos térde sérült, ugyanakkor többször látták őt mérkőzésen és DVD-felvételen is. Ezőnk, Urbányi István helyzete nem lett egyszerűbb, hiszen fontos játékos távozott a csapattól. Sándor György az egyik legfontosabb láncszeme volt az általunk megálmodott szerkezetnek, de szerződésében benne volt, hogy Angliába el kell engednünk. Sokat dolgozott azért, hogy légiós lehessen, megérdemelte ezt a lehetőséget. Az átigazolási politikánk nem változott meg a jelenlegi helyzetben sem.”

Az Újpest vezetői természetesen szeretnék pótolni Sándor Györgyöt, akinek a helyére érkezhet az FC Fehérvártól Mario Bozsics, vele már hosszú ideje egyeztetnek a lila-fehérek. A Megyeri útról külföldre távozhat két fiatal tehetség is, hiszen Kiss Zoltán és Freud Gábor a holland második vonalban szereplő Veendamnál van próbajátékon.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája