Középen erősítenek

K. T.K. T.
2008.01.24. 00:15
Címkék

„Elegen vagyunk, nem?” – így reagált a minap Szima Gábor, amikor azt firtattuk, igazol-e új játékost a DVSC-TEVA. A bajnokcsapatot működtető zrt. elnöke persze azért egy félmosoly kíséretében sejtetni engedte, várható még új játékos érkezése a Lokihoz: szerdán például a szerb Dusan Mihajlovics próbálhatott szerencsét. A középpályást minden bizonnyal a szombati, MFK Kosice elleni mérkőzésen is tesztelheti majd a szakmai stáb. Ám tényleg sok a focista Debrecenben, hiszen szerdán – a létavértesi fiókcsapatban futballozó fiatalokkal kiegészülve – négy komplett sort is ki tudtak állítani a vendéglátók (a másik meccsen a Loki 4–3-ra verte meg a Baktalórántházát), ráadásul úgy, hogy néhányan sérülés miatt hiányoztak. Kiss Zoltán vírusos megbetegedése miatt eddig teljesen kimaradt a felkészülési munkából, Dragan Vukmir hasfalproblémákkal küszködik, Rezes Lászlónak izomhúzódása van, a Kaposvárról igazolt Szakály Péter rehabilitációs munkát végez.

A román Politehnica Iasi elleni találkozót végigfagyoskodta a pálya mellett a korábbi román és magyar szövetségi kapitány Jenei Imre is. A szakember Nagyváradról ruccant át Debrecenbe az egyik legendás román labdarúgó, Alexandru Satmareanu társaságában.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája