A mieink sem maradnak ki

2008.01.26. 00:04
Címkék

Csupa móka és kacagás következik – legalábbis fél hatig, mert akkor bedobják a pakkot.

All Star-gála lesz ugyanis szombat délután, méghozzá az Alba Volán öt játékosa részvételével. Hiába megváltoztathatatlan tény az Innsbruck csütörtöki győzelme után, hogy a fehérváriak már semmiképpen sem lehetnek az osztrák rájátszás tagjai – mi több, a középszakasz alsóházában is az utolsók –, az internetes szavazás révén a Volán egyáltalán nem lesz alulreprezentált a rendezvényen. Sőt!

Az osztrák hokisokkal mérkőző külföldi garnitúra kezdőcsapatának tagja Tokaji Viktor és Palkovics Krisztián is – a lett bekk, Guntis Galvins a második, Ocskay Gábor meg a harmadik sorban játszik majd –, edzőjük pedig a mindennapokhoz hasonlóan Ted Sator, az Alba amerikai trénere lesz.

Azon mondjuk lehet elmélkedni, hogy a szavazóközönség értő módon észrevette az újonc klub egy-egy kimagasló teljesítményét, vagy pedig a magyar netezők kattintgattak fáradhatatlanul, ám ettől még a sokbusznyi Volán-drukker felemelt fejjel vonulhat majd be a bécsi Albert Schultz Jégcsarnok nézőterére. A Vienna Capitals otthonában négytől ügyességi vetélkedők zajlanak: lövőerő-, gyorsasági, büntetőlövő és curlingverseny is lesz, aztán fél hatkor kezdődik a meccs – négy bíróval, ami egyre inkább szokássá válik –, a jelen lévő újságírók pedig megválasztják a csapatok legjobb kapusait, védőit és csatárait.

„Ez igazi show lesz. Egyetlen résztvevő sem lesz ismeretlen, az edzők közül pedig Ted Sator főleg nem igényel különleges bemutatást, hiszen jelentős NHL-múltja van, és a szlovén válogatottat is feljuttatta az A-csoportba” – mondta Christian Feichtinger, a liga igazgatója, miután a Capitals ezúttal egymás ellen fellépő játékosai, az osztrák Philipp Lakos és az amerikai Aaron Fox bemutatták a szürke és sötétkék csillagos mezeket.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája