Javítana a Honvéd

2008.01.26. 00:04
Címkék
A szombati Honvéd–Eger öszszecsapással (Kőér utca, 18) kezdetét veszi a rangadók tavaszi szezonja. A Domino mintha gödörben lenne, miközben a vendégek szárnyalnak, ám idegenben nem igazán acélosak a nagy riválisok ellen.

Megsemmisítő vereség a kupadöntőben az Egertől (12–6), majd kellemetlen különbségű zakó a horvát Jug Dubrovnik otthonában (10–5). Nincsenek ilyen eredményekhez hozzászokva a hatszoros bajnok Domino-Honvéd játékosai, akik szombaton több legyet üthetnek egy csapásra: javíthatnak, visszavághatnak az őszi egri vereségért (9–8), beérhetik pontszámban a riválist, ráadásul ha összekerülnek a rájátszásban, 2–2ről indulhat nyolc pontig tartó csatájuk.

„Az talán túlzás, hogy rossz passzba kerültünk, de semmiképpen sem mondhatom, hogy sikeres időszak után vagyunk – jegyezte meg Szivós Márton, a Honvéd szélsője. – Valóban voltak gyenge meccseink, nem találhatnánk azonban jobb alkalmat a sorozat megszakítására, mint az Eger elleni találkozó. Minden elvesztett meccs más, nüanszok is vezethetnek olyan hullámvölgyhöz, amelyből nem tud kijönni egy csapat, nem tudja már ledolgozni hátrányát. A Dubrovnik elleni találkozót még nem néztük vissza, de azt is átbeszéltük, és levontuk a következtetéseket.”

Szivós szerint rendkívül fontos a védekezés, nem szabad olyan ajándék gólokat adni az ellenfélnek, mint a kupadöntőben. Akkor az egriek rengeteg gólért meg sem szenvedtek, hanem a Honvéd buta hibáiból lőtték őket. Ha játékukból ezeket a rontásokat mellőzik a dominósok, megnyerhetik a rájátszás szempontjából később fontossá váló rangadót.

„Nemzetközi és hazai szinten is rendkívül erős a mezőny, de úgy szép nyerni, ha nehéz ellenfelet győzünk le” – bizakodott a góllövőlista éllovasa.

A legutóbbi Szivós Márton– Szécsi Zoltán párharcot az Eger kapusa nyerte meg (elég, ha arra gondolunk, amikor a szélső nagyszerű csele után a kétszeres olimpiai bajnok kapus gólhelyzetben lopta le a támadó kezéről a labdát), Szecska valószínűleg most is kiegyezne hasonló szereposztással. De egyértelmű, nem lesz könnyű dolguk a Budapestre már pénteken megérkező egrieknek.

„Számít, hogy egy nappal a mérkőzés előtt Pesten vagyunk, jobban szoktunk muzsikálni így – mondta Szécsi. – A szombat videózással, pihenéssel, ráhangolódással telik majd. Az esti mérkőzésen a Honvéd nekünk fog esni, már csak az önbecsülése miatt is. Remélem, a győztes kupadöntőnek köszönhetően a korábban rendre gyengébb budapesti teljesítményünk a múlté. A kupafinálé tanulsága, hogy ha az egyik csapat nagyon akar, a másik pedig úgy gondolja, majd csak megoldjuk valahogy – akkor ez lehet a meccs vége.”

Szécsi kiemelte, az ősz során jó csapattá váltak. Nem olyanná, amely csak bravúrokra képes, hanem folyamatosan magas szinten teljesít – mindössze a Posillipótól az Euroligában és a Szegedtől a bajnokságban szenvedtek jóvátehetetlen vereséget.

ban kisebb a medence, leér a láb, ami nagyon fontos, mivel így nem tud ütemet veszíteni a center, és szinte elnyomhatatlan. Ezért többet kell zónáznunk, valamint nem szabad lefordulásgólt kapnunk. Ha ezt a két feladatot meg tudjuk oldani, megnyerhetjük a mérkőzést.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája