A góllövéssel nincs gond

2008.01.27. 00:39
Címkék

Nem meglepő, hogy a válo gatott csatárgondjai után szóba került az osztrák Bundesliga egyik legveszélyesebb csatára, az Innsbruckban profiskodó Orosz Péter neve a válogatottnál – mivel Várhidi Péter hangoztatja: azokra számít, akik rendszeresen pályára lépnek csapatukban, így várható Orosz Péter kipróbálása.

„Alig kaptam levegőt, amikor felhívott Várhidi Péter – mondta Orosz Péter. – Törökországban, Belekben edzőtáborozunk, itt ért el a kapitány, s érdeklődött a formámról. Elmondta, még nem tudni, milyen állapotban lesz Feczesin Róbert, aki kisebb sérüléssel bajlódott, így még az sem elképzelhetetlen, hogy a ciprusi, szlovákok elleni meccsre meghív, bár kicsit kicsúsztunk az időből. Ennek ellenére amikor tájékoztattam a klubvezetőséget a beszélgetésről, a gratulációk mellett biztosítottak arról is, hogy ha hívnak, mehetek. Azt viszont már konkrétan kijelentette a kapitány: ha most nem is, a szlovénok ellen találkozunk. Hosszú évek óta játszom Ausztriában, dolgozom, küzdök becsülettel, és az ősszel az eredményességgel sem volt gondom. Ha bemutatkozhatom a válogatottban, megérte a sok edzés, a kitartó munka.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája