„Tanulok ebből a meccsből is”

2008.01.27. 00:39
Címkék

Jobban érezte magát ebben a döntőben, mint az első Grand Slamfináléjában?Jobban érezte magát ebben a döntőben, mint az első Grand Slamfináléjában?

Sokkal, elvégre több játékot nyertem. Csak amiatt vagyok csalódott, hogy megvoltak a lehetőségeim, mégsem tudtam élni velük. Keményen küzdöttem, de nem volt igazán jó a tenyeresem, és kulcspillanatokban sokat hibáztam.

Elégedett a Melbourneben nyújtott játékával?

Jól ment a tenisz az elmúlt két hétben, ami önbizalmat adott. Most azonban sok ütést rontottam, ami annak is betudható, hogy agresszíven kellett játszanom, ám ebben mindig benne van a hiba lehetősége is. De értékes tapasztalatokat szereztem, és tanulok ebből a meccsből is.

Bánja, hogy megpróbálta azt a rövidítést az első szett közepén?

Igen. Elismerem, elég rossz megoldás volt.

Sarapovának sikerült építkeznie tavalyi kudarcaiból, ön erőt tud majd meríteni ebből a vereségből?

Bizonyosan. Csalódott voltam a meccs után, de még fiatal vagyok, sok-sok Grand Slam-döntő áll még előttem.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája