A BMW istállófőnöke nyugtatja szurkolóit

2008.01.30. 23:19
Címkék
Nick Heidfeld egy hete nem volt elragadtatva a BMW új autójától, mint mondta, tavaly ilyenkor jobban állt a csapat. Főnöke, Mario Theissen kis késéssel reagált, és megnyugtatta a gárda szurkolóit: rendben zajlik a felkészülés.

Bár a múlt héten Nick Heidfeld vészharangokat kongatott a BMW Sauber új négykerekűje felett, Mario Theissen csapatfőnök igyekezett megnyugtatni az istálló szurkolóit: az idei céljául a Ferrari és a McLaren utolérését kitűző gárda jó úton halad. A tavalyi szezonban a vb ötödik helyén záró Heidfeld szerint rosszabbul kezdődtek az idei tesztek, mint a múlt évi gyakorlások, a mérnökök ugyanis nem találják az autó megfelelő egyensúlyelosztását. Theissen tisztában van vele, hogy a kocsi eddig nem mutatott kiugró formát, de sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, hogy súlyos műszaki gondok nélkül zajlottak a próbák.

„Nem kérdés, hogy az új autó sokkal jobb a réginél, ennek köszönhetően joggal várjuk el, hogy a Ferrari és a McLaren párharcát háromesélyes versenyfutássá változtassuk – mondta Theissen. – Nem lesz egyszerű megvalósítanunk célunkat, hiszen a két élcsapat nemcsak teljesítményben, hanem a tapasztalatot tekintve is kiemelkedik a mezőnyből. Ráadásul tisztában kell lennünk vele, hogy a télen ők is fejlesztenek, és az új autójuk is csak jobb lesz idővel.”

„Az eddigi tesztek arra voltak jók, hogy megbizonyosodjunk a kocsi megbízhatóságáról, a fejlesztési munka csak most indul” – tette hozzá Willy Rampf technikai igazgató megerősítve az istállófőnök gondolatait.

A BMW a többi csapat társaságában Barcelonában tesztel a hét végén, a Spanyol Nagydíj helyszíne péntektől vasárnapig fogadja a mezőnyt.

A BMW-nek nem csak előre kell néznie, mivel a múlt évet az élcsapatok és a középmezőny között töltötte, a mögötte igyekvő istállók szinte mindegyike a svájci-német gárda utolérését tűzte ki célul. A Fernando Alonsóval kiegészült Renault-val mindenképpen számolni kell, és az eddigi tesztek alapján a Williams is megerősödik, Nico Rosberggel a volánnál esélyes lehet arra, hogy meglepje a nagyokat.

Sebastian Vettel, a BMW egykori tesztpilótája úgy véli, az idény elején még mostani csapata, a Toro Rosso is esélyes lehet korábbi munkaadója megszorongatására. A húszéves versenyző ezt arra alapozza, hogy pénzszűkében lévő gárdája csak az idény negyedik versenyére készíti el új autóját, addig a tavalyi, jól bevált géppel indul a futamokon.

„Amíg a többiek autóik gyerekbetegségei miatt szenvednek, mi kihasználhatjuk, hogy a már bejáratott géppel állunk rajthoz, ez a néhány futam adja a legnagyobb esélyt a pontszerzésre” – véli Vettel.

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
14 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
15 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
17 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
34 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
54 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 órája