Báder Márton pihen

2008.01.30. 23:19
Címkék
Az idén még nem lépett pályára Báder Márton, az egyik legismertebb magyar kosárlabdázó. Az ok: deréksérülés, amiért egyelőre nem is edzhet a görög Panelliniosz játékosa.

„Báder Márton nem játszott” – írjuk minden kedden immár hetek óta az idegenlégiósaink szereplését nyomon követő rovatunkban. Egészen pontosan december 29-én szerepelt legutóbb hivatalos mérkőzésen férfiválogatottunk egyik alapembere, aki akkor a sereghajtó, retimnói AGOR Almeco elleni 65–71-es idegenbeli győzelemben vállalt egy perc 54 másodpercnyi szerepet.

„Január harmadikán, edzésen állt be a dereka, azóta próbálkoztak különböző terápiákkal segíteni rajta, de ezek nem hozták meg a kívánt eredményt – tudtuk meg a kosaras ügynökétől, Vinkó Lászlótól. – A rossz mozdulat óta se nem játszott, se nem edzett, csupán gyógytornázott, és a hátizmát erősítette. Rá akarták venni egy injekciókúrára, emiatt be kellett volna feküdnie a kórházba, de ezt nem vállaltuk, inkább maradtunk az úgynevezett hagyományos módszereknél: a pihenésnél, és a rehabilitációs terápiánál. Sikerült is javulást elérni, szerinte egy-két hét múlva rendben lesz, de nem akarunk kockáztatni, ez nem játék.”

Mondják, a magas emberek deréktájon sérülékenyebbek, és Báder Márton a maga 212 centijével még a kosárlabdázók között is a legmagasabbak közé tartozik. A Panelliniosz alkalmazásában eddig nyolc bajnoki és hét ULEB-kupamérkőzésen szereplő, most is a görög fővárosban tartózkodó játékos a következőket mondta állapotáról: „Rendbe jövök, csak időigényes a gyógyulás. Lekopogom, jól vagyok, mindennap járok kezelésre, sőt már futok is. De főleg az elején nehezen viseltem, amikor nagyon fájt. Azért vagyok itt, hogy kosarazzak, ezért eleinte nyilván nyűgös voltam, viszont huszonhét évesen az ember már minden sérülést rutinnal kezel.”

A Panelliniosz kifejezetten rosszul viseli a hiányát: az athéni kiscsapat ugyanis a hellén ligában négymeccses, a nemzetközi porondon kilenc találkozót felölelő vereségszériában van, holott kifejezetten jól kezdte az idényt. Most már csak középcsapat a görög első osztályban, nem jutott fel az ULEB-kupa 32-es főtáblájára, sőt: 2008-ban még egyáltalán nem nyert tétmérkőzést. És ha már számok: Báder Márton az eddig ebben a gárdában lejátszott 15 összecsapásán 140 és fél percet játszott, 46 pontot dobott, és 39 lepattanót szedett. Mi tagadás, bízhatnának jobban is benne.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
21 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
22 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
26 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
36 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
36 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
39 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
55 perce