Döntések csak később

2008.01.30. 09:26
Címkék

Összeült kedd délután a honi szövetség versenybizottsága, mert egy panaszt és egy óvást is meg kellett tárgyalnia. Előbbi arra vonatkozott, hogy a Ceglédi EKK női csapata hét mérkőzésen is három Európai Unión kívüli játékost szerepeltetett egyszerre, miközben a szabályok eggyel kevesebbet engednek meg, és ezekből a meccsekből kettőt meg is nyert – a határozathozatal végül elmaradt, mert azt hivatalból átutalták az új alapszabály értelmében a versenyirodának, amelynek 15 napon belül kell döntenie. A másik eset az Albacomp gárdájának protestálása volt a 91–87-re elveszített zalaegerszegi bajnokijával kapcsolatban, amelyen állítólag súlyos hibák történtek a végjátékban az időméréssel. Itt az óvásban szereplő műhibát a bírók nem ismerték el, ezért a versenybizottság szakmai állásfoglalást kért a játékvezetői bizottságtól, és ezt megvárván egy héttel elhalasztotta az ítélkezést.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
45 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
46 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája