Egy-kettőre legyőzte az izgalmakat

2008.01.30. 23:19
Címkék

Izgult első fellépése előtt magyar színekben?Izgult első fellépése előtt magyar színekben?

Mi az hogy! De egy kis izgalom még jól is jön, ha nem válik tőle görcsössé az ember, a meccs alatt meg már úgyis fel lehet oldódni. Csak a találkozó elején kerültem kisebb hullámvölgybe, de hamar belejöttem a játékba.

Gondolom, nagy könnyebbség volt, hogy elsőre jóval alacsonyabban jegyzett ellenfelet kapott.

Igazából szinte mindegy volt, hogy akivel játszom, a harmincadik vagy az ötszázadik a világranglistán. Inkább amiatt volt nyomás rajtam, hogy nagyon szerettem volna nyerni magyar színekben, ráadásul nemcsak önmagamért, hanem a többiekért, a csapattársaimért is játszottam. Örülök, hogy végül jó tenisszel sikerült győznöm.

A meccs végén előbb volt két hibája, de aztán két ásszal fejezte be a találkozót.

Igen, már nagyon túl akartam lenni rajta, ezért voltak a rontások. Szerencsére ilyenkor nem török össze, könnyen túltettem magam a történteken most is, és be tudtam ütni az ászokat a végén. Nagyon megkönnyebbültem a győzelem után, azért is ölelgettem mindenkit nagyon boldogan.

Hogyan fogadták a hírt, hogy a dánok nem nevezték legjobbjukat, Caroline Wozniackit?

Természetesen örültünk, de legfőképpen azért, mert így Szávay Áginak több lehetősége jut a pihenésre, és friss marad majd a sorsdöntő csatákra – mert Wozniackival biztosan fárasztó meccset vívtak volna.

Képesnek érzi a csapatot arra, hogy megnyerje a csoportot?

Úgy gondolom, van okunk az optimizmusra. Erősek az ellenfelek, főleg a svájciak, de Patty Schnydernek például nem kedvez a gyors pálya, azaz őket is meg lehet szorítani.

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
14 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
15 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
17 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
34 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
53 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 órája