Halálcsoportban a férfiak

2008.01.30. 23:19
Címkék

Halálcsoport. Így szokás nevezni a nagy világeseményekre kisorsolt legerősebb, legkegyetlenebb csoportokat. A nyári (július 4–13.) málagai Európabajnokságon a férfiválogatottra vár a gyilkos megméretés. Annak ellenére lett jóval keményebb az A jelű hatos a B-nél, hogy a 2006-os kontinensbajnokság eredményei alapján készítették el a kalapokat, amelyekből kihúzták a csapatok nevét, és akkor még nem szerepelt a prorondon a Szerbiától 2007-ben különváló Montenegró, ráadásul az sem volt mindegy, hogy a spanyolokat vagy a románokat sorsolják-e a második kalapból.

Egy szó, mint száz, Kemény Dénes együttese a jóval nehezebb csoportba került. Talán csak az olasz, szlovák kettősből kaptuk meg a könnyebb ellenfelet, azaz a szlovákokat, egyébként minden kalapból az erősebb jutott nekünk, így a továbbjutásért keményen meg kell küzdeni a spanyolokkal, a horvátokkal, a szlovákokkal, a görögökkel és a montenegróiakkal. A hat csapatból az első az elődöntőbe kerül, míg a másodikok a harmadikokkal játszanak keresztbe a négy közé kerülését. Tehát a magyar, spanyol, horvát, montenegrói kvartettből egy tovább sem jut.

„Első ránézésre a mi hatosunk erősebbnek tűnik, mint a másik. A csoportelsőség nyilván fizetne, mert nem kellene negyeddöntőt játszanunk. Az olimpiai felkészülés szempontjából ugyanakkor talán nem is baj, hogy a nehezebbik csoportba kerültünk” – mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány.

A mieink Horvátország ellen kezdenek, majd sorrendben Szlovákia, Görögország, Spanyolország, Montenegró következik. Gyilkos csoport- és időbeosztás. Nagy kérdés még, hogy nem sokkal az olimpia előtt ki hogyan áll hozzá az Ebhez, de vélhetően a legerősebb keretekkel érkeznek az együttesnek, mivel kiváló erőfelmérő lehet az Európa-bajnokság.

A nők talán a könnyebbik kvartettbe kerültek, és mert itt is esélyt kap a harmadik helyezett az elődöntőbe jutásra, Godova Gábor csapatának csak a vízilabdájáról nem éppen híres Franciaországot kell legyűrnie minimális célként – persze nem bánnánk, ha az olaszok és a görögök is mögénk kerülnének… „Jónak mondható a csoport, de mi még csak fél szemmel figyelünk erre, jelenleg az olimpiai kvalifikáció a legfontosabb, és csak utána foglalkozunk az Európa-bajnoksággal” – mondta Godova kapitány.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
21 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
22 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
26 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
36 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
36 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
39 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
55 perce