Loki: gyengék a teszteltek

2008.01.30. 23:19
Címkék

A Debrecen vezetői korábban már hangoztatták, hogy a törökországi edzőtáborozásra végleges kerettel szeretnének utazni. Nos, ha tartják a szavukat, akkor legfeljebb csatárposzton várható még némi változás. Szerdán ugyanis három külföldi labdarúgó is pályára lépett a piros-fehér együttesben: az elefántcsontparti Agui már játszott egy félidőt az előző előkészületi mérkőzésen, tegnap pedig a szerb Miroszlav Rikanovics és a francia Jean-David Nessamou kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Előbbi 25, utóbbi 23 esztendős. Egyelőre egyikőjük sem győzte meg a szakmai stábot arról, hogy szükség lenne rájuk, viszont szombaton még egyszer bizonyíthatnak. Akkor ugyanis a román International Pitesti és az ukrajnai Ungvár csapatával mérkőzik meg a DVSC-TEVA, és már egy régi-új futballista, a Győrből visszatérő Igor Bogdanovics is ott lesz társai között. Másnap pedig a debreceniek már útra is kelnek a törökországi Belekbe.

Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
11 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
12 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
16 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
26 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
26 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
29 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
45 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
1 órája