Wise is a fedélzeten

2008.01.30. 09:26
Címkék

Dennis Wise, a Leeds United volt menedzsere is csatlakozott a Newcastle United szakmai stábjához. A korábbi Chelseaszélső az észak-angliai klub sportigazgatója lesz, ahol új játékosok felkutatásáért és igazolásáért, valamint az utánpótlás fejlesztéséért lesz felelős. Chris Mort, a „szarkák” elnöke kijelentette, hogy a csapat élére nemrég kinevezett menedzser, Kevin Keegan szerepét a pozíció betöltése nem befolyásolja, ettől függetlenül a menedzser nem kívánta kommentálni Wise kinevezését. „Mióta átvettük a klubot, két stratégiai döntést hoztunk a háttérmunkát illetően – összegzett az elnök. – Az egyik, hogy olyan szakember dolgozzon sportigazgatóként, aki játszott is, a másik pedig, hogy fejlesszük toborzóhálózatunkat. Dennis váltani akart, és úgy éreztük, energikus fellépésével és intelligenciájával sokat segíthet az egyesületnek.” A Newcastle-nál korábban sohasem dolgozott élvonalbeli múltú futballista ebben a pozícióban.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
26 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
31 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája