Női Eb-t rendezhetünk?

MTI, munkatársunktólMTI, munkatársunktól
2008.01.31. 23:16
Címkék

Felcsillant az esély, hogy 2004 után az idén is hazánk rendezze az olimpia utáni női Európa-bajnokságot, ez akkor válhat valósággá, ha a macedónoknál a jelenlegi ütemben folynak az előkészületek. A decemberi kontinensbajnokság kijelölt házigazdái ugyanis nem állnak túl fényesen a helyszínek terén, legalábbis az Európai Kézilabda-szövetség szerint. Az EHF levélben is megfogalmazta aggodalmait a balkáni államnak, eszerint sem az ohridi csarnok felújítása, sem az új szkopjei csarnok felépítése nem halad a kellő ütemben. Február második felében az európai szövetség delegációt küld a helyszínre, majd az április 3-i és 4-i végrehajtó bizottsági ülésen dönt arról, maradhat-e Macedónia a vendéglátó. Ha nem, előtérbe kerülhet Magyarország, a bizottság ülését ráadásul Budapesten tartják. A magyar szövetség főtitkára, Sinka László szerint az MKSZ le tudná bonyolítani az idei tornát, a döntés az elnökség kezében lesz. A rendezésre a dánok is jelentkeztek, bár ők – Norvégiával közösen – már megkapták a 2010-es tornát.

Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
9 perce

Erste Liga: legyőzte az Újpestet, élen a Gyergyó

Jégkorong
18 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
26 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként a 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
27 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
30 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
37 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
40 perce