A bíró is elismerte

2008.02.05. 14:49
Címkék

A Werder hétvégi 2–1-es vereségével három pontra lemaradt a Bayerntől a Bundesligában, a Bochum elleni balsikerből azonban Michael Weiner játékvezető is alaposan kivette a részét, aki a 68. percben megadta a lesen álló Benjamin Auer egyenlítő gólját. A végjátékban ismét betaláltak a vendégek, így három ponttal távoztak Brémából. A bíró elismerte tévedését, és nyíltan kért elnézést a zöld-fehérektől. „Általában nem kérünk bocsánatot minden téves ítéletünkért, de ebben az esetben kénytelen vagyok megkövetni a Werdert. Egyértelmű leshelyzet volt, vállalom érte a felelősséget. A partjelzőmnek látnia kellett volna, de a döntést én hoztam” – magyarázta Weiner. A játékvezetőn Naldo kiállítását is számonkérték a hazai szurkolók, Thomas Schaaf vezetőedző azonban higgadtabban fogalmazott, és nem a játékvezetőt okolta a vendégek sikeréért: „Csak magunkra mutogathatunk. Épp elég lehetőségünk volt, hogy megnyerjük a meccset” – vélekedett a tréner. Az együttes a következő fordulóban épp a nagy rivális Bayernhez látogat.

Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
2 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
3 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
4 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
19 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
35 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
41 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
44 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
53 perce