Nem tudtak felnőni a feladathoz

2008.02.05. 14:49
Címkék

A magyar U19-es válogatottra vasárnap nagy meccs várt: együttesünk Norvégiával játszott a Spanyolországban zajló négyes torna első napján, és 2–0-ra veszített. A csapat Gulácsi Péter – Szekeres Adrián, Debreceni András, Lengyel Dániel, Présinger Ádám – Tóth Bence (Simon András), Busai Attila – Burányi Tamás (Nagy Olivér), Nikházi Márk, Szabó László – Németh Krisztián összeállításban szerepelt.

Fiataljaink nem tudtak felnőni a feladathoz, hogy mást ne említsünk: mindkétszer szöglet utáni fejesből kaptak gólt. A krónikához tartozik, hogy a Sisa Tibor szövetségi edző vezette alakulatnak szerencséje sem volt, hiszen míg a norvégok zavartalanul fejelgethettek a kapunk előtt, mi csak két kapufáig jutottunk. Sőt három perccel a befejezés előtt még meg is fogyatkoztunk, mivel Németh Krisztiánt kiállították.

„Mint az összes mérkőzés, ez is tanulságos volt – értékelt a lefújás után Sisa Tibor szövetségi edző. – Ellenfelünk futballjában maximálisan benne voltak az északi stílusra jellemző vonások. A norvégok nem sokat gondolkodtak, a pálya bármely pontjáról előrerúgták a labdát, és a fejpárbajokat erőltették.”

Ideje és lehetősége is van még Sisa Tibornak, hogy kijavítsa a hibákat, hiszen a magyar U19-es válogatott következő mérkőzését kedden játssza Lengyelország ellen. A leendő riválisról annyit, hogy vasárnap 1–1-es döntetlent ért el Finnországgal szemben.

Adva van a lecke: fel kell nőni az újabb feladathoz – minden értelemben.

Legfrissebb hírek

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
2 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
4 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
4 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
20 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
35 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
41 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
44 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
53 perce