Capello jól kezdett

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.02.06. 23:57
Címkék

A sikertelen Eb-kvalifikáció után nagy nyomás nehezedett az angol válogatottra, az új szövetségi kapitány iránt nagy reményeket tápláló közönség számára a világranglistán 44. helyezett Svájc ellen csak a győzelem volt elfogadható. Fabio Capello széleskörű nyilvánosságot kapott változtatásaival, és a szigetországban eddig szokatlan módszereivel bizonyíthatta, hogy korábban éppen a rend és a szigor hiányzott az angol válogatott felkészüléséből.

A svájciak hosszú ideje nem vívtak tétmeccset (rendezőként alanyi jogon vesznek részt az idei kontinensviadalon), Köbi Kuhn együttese tehát négy hónappal a Csehország elleni nyitómérkőzés előtt próbára tehette erejét. Az első fél órában fel is vette a versenyt a háromoroszlánosokkal, ám ezt követően kétszer is Benaglio kapus mentette meg csapatát a góltól, öt perccel a szünet előtt azonban ő is tehetetlennek bizonyult: a védőjét megforgató Joe Cole labdáját Jenas közvetlen közelről a kapuba lőtte.

A második félidő elején a Wolfsburg hálóőre hárította Rooney és Jenas kísérletét is, sőt, az addig keveset kezdeményező vendégek az 58. percben az első válogatottságát ünneplő Eren Derdiyok révén kiegyenlítettek. A Basel 19 éves csatára Rio Ferdinand szorításából, tizenöt méterről lőtt az angol kapu bal oldalába. Három perc múlva érkezett a válasz: Gerrard középre adott labdáját Wright-Phillips passzolta a hálóba.

Legfrissebb hírek

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
6 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
6 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
31 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
35 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
47 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
56 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
56 perce