Gulyás Róbertnek egyedül nem ment

2008.02.06. 23:57
Címkék
A kiegyensúlyozott csapatteljesítményt nyújtó éllovas a találkozó nagy részében vezetve biztosan győzött Pakson, nagy lépést téve az alapszakaszgyőzelem felé. A hazai klaszszis, Gulyás Róbert ismét magára maradt.

A hazaiak jócskán megcsappant külföldi kontingenssel vágtak neki a rangadónak, mára az amerikai Nile Murray és a cserepadon kezdő horvát Denis Toroman maradt meg a nem is olyan régen még nagy létszámú idegenlégióból. Persze a paksiak lázasan keresik az erősítés lehetőségét, csak februárban már nem könnyű „facér” minőségi légióst találni.

Az éllovas Falco vezetőinek ez már tavaly nyáron sikerült, nem csoda, hogy Szrecsko Szekulovics edző alakulata egyelőre kimagaslik az NB I mezőnyéből. A vendéghenger 8–4 után indult be, hat perc elteltével a kezdő ötös valamennyi tagja feliratkozott az eredményjelzőre, a 23–2-es vasi száguldás padlóra küldte a tolnaiakat.

Vagy mégsem? A hazaiak egyetlen fegyvere, Gulyás Róbert igazi csodafegyvernek bizonyult. A klasszis kedvére zsákolt és ziccerezett, s a 14–0-s paksi széria eredményeképpen nagyszünetben már csak eggyel vezetett a bajnokesélyes (35–36).

Aztán Arnas Kazlauskas és Jara Rubin Doyne újból elkapta a fonalat, és máris visszaállt a tízpontos vendégelőny (35–45). Érvényesülni látszott a „sok lúd disznót győz” örök igazsága, a magára hagyatott Gulyás – akinek edzője egyetlen másodpercnyi pihenőt sem engedélyezett számára – egyre reménytelenebb küzdelmet folytatott a valamennyi csőből egyforma intenzitással tüzelő ellenféllel.

Aztán amikor Kiss Zsolt beszórta első kosarát – egy triplát –, majd Mészáros Zalán és Horváth Zoltán ziccerezett, újból nyílttá vált a meccs (48–49). De Kálmán László megint akkor köszönt be a messzeségből, amikor a legjobban kellett. A végig játszó Gulyás fáradtságát három kihagyott büntető jelezte, majd Kálmán éppen a paksi nagyembert körbefutva szerzett szép kosarat (54–65). A végén Doyne hármasa, a találkozót ugyancsak végigjátszó Kálmán jó büntetői és Kazlauskas parádés labdája garantálta a Falco tizenötödik győzelmét. A látogatóknál csak a kezdők szereztek pontot, de ezúttal a gyakorlatilag nem létező kispad luxusát is megengedhették maguknak a határszéliek. Így nagy-nagy önbizalommal várhatják a jövő szerdai, szombathelyi csúcsrangadót a Pécs ellen.

Legfrissebb hírek

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
6 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
6 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
31 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
35 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
47 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
56 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
56 perce