Hóhérból áldozat?

2008.02.06. 23:57
Címkék

Másfél év után ismét címmérkőzést vívhat Nagy József (17–1, 11 K. O.–T. K. O.). A 2006 szeptemberében még az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) nagyközépsúlyú övéért bunyózó Nagy most 15 kilóval feljebb, cirkálósúlyban húz kesztyűt, és március 11-én a brit Herbie Hide (41–4, 40) ellen próbálja megszerezni a WBC (Bokszvilágtanács) cirkálósúlyú nemzetközi bajnoki övét. A Hóhér „művésznéven” is ismert magyar öklözőnek előtte még lesz egy felhozó mérkőzése, február 19-én Budapesten Petróczki Istvánnal (3–0, 2) találkozik. Az igazi erőpróba persze a volt nehézsúlyú világbajnok Hide elleni meccs lesz, amelynek jelen állás szerint nem kétséges a kimenetele. Még ha ezt furcsa is leírni, a magyar bokszolóra a jelek szerint az áldozati bárány szerepét osztották, több mint fél éve még csak mérkőzése sem volt, most pedig bőven a versenysúlya felett, a nála papíron sokkal jobb Hide-dal kell találkoznia.

Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
11 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
15 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
28 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
36 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
36 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
40 perce