Húsz versenyen indul

2008.02.06. 12:27
Címkék
Palik László minden eddiginél sűrűbb idénynek néz elébe – az első nagy erőpróba a jövő heti, szaúd-arábiai sprint Világkupa-viadal lesz.

Palik László extrém kihívásokra készül a nem mindennapi idénykezdet (az utolsó pillanatban terrorfenyegetettség miatt törölték a Dakar-ralit) után. Húsz verseny szerepel a naptárában az évadra, ami több mint egy Formula–1-es pilóta éves „adagja” – pedig lássuk be, a száguldó cirkusz tagjai túlhajszolják magukat. Palik azonban bízik benne, hogy ő és a technika is bírni fogja a terhelést.

„Néhány nappal a Dakar lefújása után rájöttem, a Lisszabonban történtek is jók valamire: küzdeni tanítják az embert – mondta Palik, akinek a terepraliban továbbra is Darázsi Gábor lesz a társa. – És mi úgy küzdünk, hogy a lehető legtöbb viadalon részt veszünk az idén. Indulunk a tereprali országos bajnokságon, a komplett sprint Világkupa-sorozaton, egy hosszú távú Világkupa-futamon és a Közép-Európa-ralin, amelyet kis Dakarnak is neveznek.”

A fentiekkel kapcsolatos érdekesség, hogy Palikék korábban teljes sorozatot sem az országos bajnokságon, sem a Világkupában nem teljesítettek – ugyanakkor mindkettőben voltak kiemelkedő eredményeik. A vadonatúj autóval (a Nissan Pick-up a Dakar rajtja előtt nem sokkal érkezett meg a dél-afrikai gyárból) még a korábbi eredményeket is megfejelhetik, igaz, Palik nem szívesen jósolgat.

Az első megméretés a jövő hét elején rajtoló szaúd-arábiai sprint Vk-verseny lesz, amelyre a régi autót küldte el a csapat, hogy a március eleji ob-futamon és az olasz Vk-n már az új versenygépet vethesse be.

Palik elárulta, egyik legnagyobb ellenfele mindig is Szalay Balázs volt a terepraliban, de most először fordult elő, hogy a versenynaptárát is egyeztette a két pilóta, így jó néhány rangos viadalon megmérkőzhetnek egymással. „Balázzsal szeretünk egymás ellen versenyezni, az a tapasztalatom, ha valamiért egyikünk kiesik, a másik veszít motivációjából” – véli Palik, aki nemcsak tereprali-viadalokon indul az idén, hanem a Nürburgringen tartandó hosszú távú megbízhatósági gyorsasági autós sorozaton is. Utóbbiban a gyorsasági autós bajnokságból jól ismert Grigalek Gábor és Walter Csaba lesz a társa.

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
11 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
17 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
20 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
29 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
34 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
34 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
59 perce