Joseph öt gólt kapott

SZ. A.SZ. A.
2008.02.06. 12:27
Címkék

Gianluca Pagliuca olasz lab darúgókapus mondta anno, hogy jobb egyszer kikapni 5–0ra, mint ötször 1–0-ra. A meglátásban lehet valami, de hogy egy kapus egy ötössel mutatkozzon be új csapatában, azért az sok. Márpedig az egyébként régi motoros – az NHL alapszakasz-győzelmek tekintetében a kapuslistán negyedik – Curtis Joseph így kezdett a Calgaryban az Edmonton ellen.

„Legalább az első harmadot szerettem volna megúszni kapott gól nélkül. Ám ez nem sikerült, mi több, a legelső találat életet lehelt beléjük. Kapusként védeni akar az ember, méghozzá nagyokat” – szomorkodott „CuJo”, aki egy hónapja a Flames kapusa, de csak most korcsolyázhatott a ketrec elé. Az említett első gól amúgy némi szerencsével született meg, mert Joseph védte ugyan Andrew Cogliano lövését, ám a kipattanót Fernando Pisani becsúsztatta a hálóba.

A hatalmas különbség mindazonáltal több mint meglepő, hiszen a mérkőzés előtt derült ki, hogy az Oilers egyik legjobbja, Shawn Horcoff ebben a szezonban már nem játszhat, mert meg kell műteni elszakadt vállszalagjait.

„Két eset lehetséges. Az egyik, hogy kifogásként alkalmazzák, a másik, hogy mindenki kihúzza magát, és rátesz még egy lapáttal. Mi ezt tettük most. Játékunk minden elemében rendben volt” – öszszegzett Steve Staios, az Edmonton bekkje, az egyik gól szerzője.

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 perce

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
16 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
16 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
16 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
41 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
45 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
57 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
1 órája