Kispesti tizenegyes

2008.02.06. 23:57
Címkék

A Törökországban edzőtáborozó Bp. Honvéd volt a nap legeredményesebb csapata. Supka Attila együttese tizenegy gólt szerzett a tádzsik RegarTadAZ ellen. A kispestiek legeredményesebbje Hercegfalvi Zoltán volt, ő háromszor talált a kapuba. A meccs egyik érdekessége az volt, hogy a Honvéd egyetlenegyet sem cserélt – az eredményből kitalálható, hogy a futballisták nem fáradtak el. A horvátországi Pulába utazik a Gabona Transz-Kaposvári Rákóczi: Prukner László vezetőedző (a szakemberrel készült interjúnk a 8. oldalon) huszonkét játékost visz magával az edzőtáborozásra. A tegnapi nemzetközi mérkőzésen több játékost is tesztelt a hazaiak szakvezetője. Közülük leginkább Halgas Tibor játéka nyerte el tetszését, ám ő ezen a találkozón megsérült A Tatabányának sikerült győznie az Integrál-DAC elleni edzőmeccsen. A bajnokságban utolsó helyen álló együttes sikerének értékét növeli, hogy az első félidő után még a vendégek vezettek, vagyis a Bányásznak sikerült fordítania.

Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
22 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
27 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
39 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
48 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
48 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
51 perce