Sikeres ismerkedés

2008.02.06. 23:57
Címkék

Olaszországban nem érvénye sült a népakarat, Roberto Donadoni szövetségi kapitány hajthatatlan volt: a regnáló világbajnok a régi fényében tündöklő Alessandro Del Piero és az ismét formába lendülő Antonio Cassano nélkül kezdte meg a felkészülést a június 7-én rajtoló kontinensviadalra.

A minél hatékonyabb ráhangolódást szem előtt tartva a helyszín- és ellenfélválasztás telitalálatnak bizonyult. Egyrészt a portugálok ellen a szakvezető reális képet kaphatott, hogy az Eb-rajt előtt négy hónappal hol tart a társulata, másrészt a zürichi gyepszőnyeggel is érdemes megismerkedniük az olaszoknak, elvégre három csoportmeccsükből kettőnek a Letzigrund ad otthont júniusban.

A két nemzet korábbi egymás elleni eredményei nem a portugálok sikerét vetítették előre: 23 mérkőzésből 17-et az olaszok nyertek meg, a portugál válogatottnak be kellett érnie négy siker mellett két döntetlennel. Az első félidő jobbára eseménytelen percei azt sejtették, megszületik a harmadik döntetlen is, sőt reális esély mutatkozott a gól nélküli végjátékra. Luca Toni azonban másképp gondolta, Fabio Grosso átadása után közvetlenül a szünet előtt betalált. A fordulás után Andrea Pirlo kísérlete után Fabio Cannavaro segítette beljebb a labdát, ezzel lényegében minden eldőlt. A végén Quagliarella és Quaresma gólváltása hozott izgalmakat, de a győzelmet már nem lehetett elvenni a squadra azzurrától.

Zürichben győzelemmel kezdte az esztendőt a vbcímvédő, Donadonit azonban az tenné csak boldoggá, ha legénysége június 13-án Románia, 17-én pedig Franciaország ellen is begyűjtené itt a három pontot.

Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
22 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
27 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
39 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
48 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
48 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
51 perce