Szávay nagyon megszenvedett

2008.02.06. 23:57
Címkék

Nem csak a magyar tenisz sportnak tett jót a múlt heti, Budapesten rendezett Fed-kupaviadal. Az, hogy a női válogatott – amely az ötödik helyet szerezte meg az euro-afrikai zóna I. csoportjában – a torna után tíz helyet lépett előre az ITF-ranglistán, örömteli, de Szávay Ágnesnél talán senki sem profitált többet a négynapos viadalból.

A Vasas teniszezője a Symacsarnokban nyerte az idei első egyes meccsét, ám ez meghozta az önbizalmát, ami már a 600 ezer dolláros párizsi WTA-tornán is látszott: tükörsimán, 6:1, 6:1-re győzte le a világranglista 45. helyén álló fehérorosz Olga Govorcovát az első körben.

A másodikban a 31 éves Tathiana Garbin (39.) volt a magyar lány ellenfele, akivel Ági eddig egyszer találkozott: 2005-ben, a modenai WTA-verseny elődöntőjében az olasz nyert. Áginak így is kellemes emlékei fűződnek ahhoz a viadalhoz: akkor, 16 évesen mutatta meg először oroszlánkörmeit a felnőttmezőnyben.

A nyitó gémet Garbin könynyen nyerte meg, majd a következő kettőt kicsit nehezebben – nem gondoltuk volna, hogy játékot sem nyer többet az első szettben. Ági előbb saját adogatását hozta, majd az olaszét vette el könnyedén, és 3:3 után is a soltvadkerti lány jutott két bréklabdához, kis nehézségek árán hozta a következő gémet, majd 6:3-mal behúzta az első játszmát.

Garbin a másodikban rögtön igyekezett jelezni, hogy ő is a pályán van, de hiába volt 2:2-nél három bréklabdája, Ági mindet hárította, majd ő mehetett volna el 4:2-re, de ekkor az olasz megemberelte magát, és mire a magyar lány felocsúdott, már ő volt brékhátrányban, ahonnan nem is tudott fordítani, noha volt rá esélye. A döntő szettben sikerült még tovább fokozni az izgalmakat és az idegességet, de a hektikus játékból végül Szávay került ki brékelőnnyel. Kicsit meg is nyugodott, és sikerült győztesen befejeznie a meccset, ezzel a legjobb nyolc közé jutott.

Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
11 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
15 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
28 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
36 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
36 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
39 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
40 perce