Pecze Károly az elismert futballszakemberek közé tartozik Szlovákiában. Négy országban – Török-, Görög-, Lengyel-, Magyar- – dolgozott, 1989–1990-ben ült a Rába ETO kispadján. Ezúttal ő értékelte az NS számára a ciprusi mérkőzést.
„Nagyon elszántan készült a szlovák válogatott a magyarok elleni mérkőzésre. Napokkal korábban már folyt a vita, milyen taktika a legmegfelelőbb Gera Zoltánék ellen. Általános véleményként hangzott el, hogy a magyaros technikát csakis agresszív, hajtós futballal lehet kompenzálni. Ebből csupán az agresszivitás valósult meg. Én azok közé tartozom, akik hasznosnak ítélik a barátságos mérkőzéseket, mert lehetőséget adnak a kapitányoknak a küzdőszellem erősítésére, a taktikai variációk kipróbálására. Tudom, Magyarországon arról vitáztak, lehet-e Dzsudzsák Balázst és Huszti Szabolcsot egy csapatban játszatni; s ha lehet, milyen poszton? Anélkül, hogy tanácsot adnék Várhidi Péternek, talán szerencsésebb lett volna Huszti Szabolcsot bal oldali védőként szerepeltetni, mert képes védekezni, és nagyszerűen lép be a játékba is. Előtte pedig nyugodtan bevethető a remek formában lévő Dzsudzsák Balázs. Várhidi Péter mindenkit játszatni akart, ám nem találja a a labdarúgók helyét, s a követendő taktika sem kristályosodott még ki. Azt hittem, nyernek a magyarok, amikor hatalmasat hibáztak, pedig már a serdülőcsapatok is tudják, miként kell felállni adott esetben a szabadrúgás elvégzésénél ahhoz, hogy az esetleges kontrát kivédekezzék. Vagy nem mondták a játékosoknak, vagy senki sem figyelt a kapitányi intelmekre?! A döntetlen reális eredmény, azt pedig értékelni kell, hogy a magyarok végre gólt tudtak szerezni Szlovákia ellen.”
