Ikszeltek az amerikaiak

2008.02.08. 23:17
Címkék

Hiába szerzett vezetést az amerikai válogatott kétszer is a Mexikó elleni barátságos mérkőzésen Houstonban, a vendégek mindkétszer egyenlítettek. A 30. percben Oguchi Onyewu jutatta vezetéshez a hazaiakat, azonban Jonny Magallón öt perccel később kegyenlített. A vendéglátók perceken belül ismét előnybe kerültek, ezúttal Jozy Altidore volt eredményes. A Red Bull New York tehetséges támadója először volt kezdő a nagyválogatottban, amelyben első gólját ünnepelhette, de hiába, hiszen a fordulás után Magallón ismét egyenlővé tette az állást. Altidore-t az amerikai labdarúgás legnagyobb ígéretei között tartják számon, csak idő kérdése, mikor csap le rá valamelyik európai klub. Állítólag a Real Madrid is szívesen igazolná, de egyesek szerint 18 évesen még korai lenne váltania. A fiatal játékos egyelőre nem is foglalkozik a klubcserével. „Óriási öröm, amikor az ember megszerzi első gólját a válogatottban – mondta a támadó. – A szerdaihoz hasonló kiélezett meccsek jó hatással vannak rám, súlyos probléma lenne, ha egy ilyen találkozóra nem tudnék rendesen felpörögni.”

Legfrissebb hírek

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
9 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
10 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
28 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája