Szoros csatában bíznak

2008.02.09. 23:46
Címkék

Az Euroligával ellentétben a férfi vízilabda LEN-kupa küzdelmei már az elődöntőknél járnak, és nagy örömünkre a múlt évvel ellentétben az idén van magyar csapat a négy között: a negyeddöntőben a Szegedet búcsúztató Eger. A magyar kupagyőztes remek előjelekkel utazhatott el pénteken Podgoricán át a montenegrói Budvába, a helyi Budvanska Rivijera otthonába, mivel múlt szombaton a bajnokságban idegenben legyőzte a címvédő Vasast. „Járt nálunk a Kassa csapata, és a Honvéddal is kétkapuztunk – mondta Gerendás György, az egriek edzője. – A Domino ellen az elején ment jól, a Vasas ellen a meccs második felében remekeltünk, jó volna, ha ezúttal végig magas színvonalon játszanánk. Láttuk videón a Budva Savona elleni negyeddöntőit: Veljko Uszkokovicsra hat-nyolc évvel ezelőttről egy jó balkezes, de magát kevésbé törő játékosra emlékeztem, mostanra megdöbbenésemre pozitív változáson ment át, jól irányít, figyelni kell rá. A másik kellemetlen meglepetés Alekszandar Csirics (két évvel ezelőtt még a Brescia játékosaként okozott súlyos arcsérülést Hegedüs Gábornak – a szerk.). Reméltem, csak elírták a nevét, de valóban ott van, ami hendikep a számunkra. A montenegróiak sztárjátékosai Olaszországban pólóznak, a Budva fiatal, százkilencven– százkilencvenöt centis, kidolgozott izomzatú, jó játékosokból áll, akiknek valószínűleg hamarosan megismerjük a nevüket. Jó lenne egygólos különbségű meccset játszani, amelybe esetleg még a vereség is belefér – persze jobb lenne, ha már az első mérkőzés is a mi javunkra dőlne el.”

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
10 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája