Őszinte beszéd

2008.02.14. 23:14
Címkék

A nyugalom szobrát nem lehetett volna megmintázni Puljezevics Nenadról (Pick-Szeged) együttese szerdai fiaskója után. A győzelemre született, ezért minden kisiklást lelkére vevő válogatott kapus a meccs után – hogy szavait mindenki jól értse – csapattársát, Bajusz Sándort kérte tolmácsolásra. Pedig a rangadón túlmutató mondandója nagyon is világos, teljesen egyértelmű volt.

A világklasszis kapus, aki tavaly a vb-n, az idén pedig az Eb-n vezéregyénisége volt Skaliczki László szövetségi kapitány együttesének, amikor a bajnoki meccs után kijött az öltözőből, már nem is csak a Veszprém–Szeged csatáról beszélt, hanem a válogatottra utalt. A vereség okozta gondok még ráncolták a homlokát, amikor Bajusz tolmácsolásával elmondta: szeretné, ha a kerettagok olyan remek teljesítményt nyújtanának, s hasonlóan lelkesen, nagy tűzzel kézilabdáznának a válogatottban is, mint a Veszprémben. Szavait nem lehetett félreérteni, hiszen kicsengett belőlük, hogy címeres mezt viselő társaitól jobb játékot várt a csapat legutóbbi mérkőzésein (az Eb-n a nyolcadik helyen végző magyar gárda lemaradt az olimpiai selejtezőről).

Puljezevics, akinek minden álma Peking volt, s aki ezért a célért sokat áldozott, utalt a veszprémi csarnok hangulatára, a mérkőzés légkörére és a küzdelem szellemiségére is. Finom iróniával hozzáfűzte: kontinensbajnok lehetne Magyarország, ha a válogatott mérkőzéseit Veszprémben rendeznék, ahol nem csak a hazaiak élveznék a remek hangulatot, a publikum támogatását.

A kapus véleményében nem érdemes áthallásokat, áttételes célzásokat kutatni. Puljezevics ugyanis nyílt, egyenes jellem, nem kertel, nem utalgat. Ha gondja van, elmondja, s ha boldog, azt is megosztja környezetével. A veszprémi rangadó kapcsán eszébe jutott az Európabajnokság, az olimpia s a válogatott, amellyel szeretett volna sikeresebben szerepelni. Ezt a gondolatát őszintén osztotta meg velünk.

Legfrissebb hírek

Rajt-cél győzelem Márton Richárdtól 200 pillangón az ob második napján

Úszás
3 perce

Bánki József: Jól játszik a Fradi, sok labdát szerez

Európa-liga
18 perce

Két évre eltiltották a legjobb román tornásznőt

Torna
31 perce

Brit F3: Molnár Martin az összetett dobogóért versenyez Barcelonában

Utánpótlássport
50 perce

Szurkolói vonulás a San Siróhoz, helyzetjelentés Milánóból – ilyen volt a felvezetőnk a Milan–Fradihoz

Európa-liga
1 órája

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
1 órája

Félóra után a Mliannak helyzete sem volt, az FTC már vezethetne a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
1 órája