Rozgonyi Ákos, a nyolcéves bajnok

2008.02.14. 23:14
Címkék

Rozgonyi Ákos alig múlt hároméves, amikor már egy krosszmotorral rótta a köröket – erre mondják, hogy „benzingőzben született”. Édesapja amatőr szinten versenyzett, és nem sokkal azután, hogy Ákos megtanult járni, szinte szöknie kellett az edzésekre, mert ha a fia észrevette, addig bömbölt, amíg magával nem vitte. Akkor pedig már tréning helyett a gyerek szórakoztatásával „kellett” törődnie.

Háromévesen könnyedén biciklizett, majd a krosszpályán látott mintára elkezdett otthon, a szegedi családi ház udvarán ugratókat építeni, ám a bringák nem bírták túl sokáig a kiképzést. A vége az lett, hogy inkább vettek egy kismotort Ákosnak, aki ötéves korában már versenyeken indult, és megérte a befektetés, ugyanis nagyon hamar kiderült, hogy született tehetség. Most nyolcéves, de mögötte van már jó néhány futamgyőzelem, hazai és nemzetközi kupasiker.

Évente 25-30 versenyen indul, s a Közép-Európa-kupa sorozat 50 köbcentis kategóriájában megszerzett első helyére a legbüszkébb.

Tavaly egy év alatt nagyot nőtt, így nem tűnik fel a versenyeken, hogy két-három évvel is fiatalabb ellenfeleinél, akiket rendszerint maga mögé utasít. Egy kategóriával feljebb lépett, immár a 65 köbcentisek között húzza a gázt az ifjú tehetség, aki túl van egy sérülésen (2007-ben kéztörése miatt nem állhatott fel a dobogóra az országos bajnokságon) és persze sok-sok sikeres viadalon. Fiatal kora ellenére nagyon céltudatos, tudja, egyesével kell vennie a lépcsőfokokat ahhoz, hogy egyszer a felnőttek között is sikereket érjen el.

Mert afelől nincs kétsége, hogy évek múltán is versenyezni fog (persze a felnőttek között, és előbb-utóbb a világbajnokságon), hiszen életének meghatározó része a motokrossz.

Legfrissebb hírek

Értékelje a Ferencváros játékosainak Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
8 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
22 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával vezet a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
29 perce

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
32 perce

Bánki József: Csodálatos! Ez a játék, hozzáállás, szenvedély mindent elmond magáról!

Európa-liga
34 perce

Kétgólos előnyből szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
38 perce

Sima kaposvári győzelem a Hartberg elleni röplabda BL-selejtezőben

Röplabda
50 perce

Nagyon biztos győzelemmel kezdte az újjáalakult magyar férfi kéziválogatott az Eb-selejtezőket

Kézilabda
1 órája