Új tréner Győrben

F. Z.F. Z.
2008.02.14. 23:14
Címkék

A női bajnokság 2007–2008-as idényének nagy tervekkel nekivágó Seat-Foton Győr csapatánál a váltásra szavaztak. A biztató kezdet után visszaeső és jelenleg kilenc győzelem mellett hat vereséget számláló csapat csak a hetedik helyen áll, s mivel a vezetők úgy vélték, Gálos László vezetőedzővel nem garantált a felzárkózás az élmezőnyhöz, váltottak.

„Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Gálos Lászlóval, aminek a várakozáson aluli szereplés az oka – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szíjjártó Péter, a klub társadalmi elnöke. – Ebben persze nemcsak az edző a hibás, hanem a játékosok is, akiket ismét és folyamatosan motiválni kell, erre a feladatra pedig Tapodi Péter a legalkalmasabb. A vezetőség úgy döntött, sztáredzőre van szükség, aki képes a kitűzött célt, konkrétan a bajnokság végén az ötödik hely megszerzését elérni a jelenlegi garnitúrával. Péter rutinos és kiváló szakember, akivel két és fél éves megállapodást írtunk alá.”

A 40 éves Tapodi legutóbb a 2006–2007-es idényben az azóta megszűnt Diósgyőr csapatánál dolgozott, de korábban volt már a női válogatott másodedzője is.

Gálos László, aki Magyar Andrást váltotta 2006 nyarán, kijelentette: tiszteletben tartja és tudomásul veszi a klub vezetőségének döntését, s ha felkérik, nagy örömmel dolgozik tovább a klub utánpótlás-nevelésében.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
14 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
36 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
37 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
45 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
58 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája