A futáshoz még ész sem kell

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.02.19. 12:20
Címkék
Ördögi kör: az időjárás, a futballpályák általános állapota novembertől márciusig szünetre kényszeríti a magyar futballt. A heteken át tartó edzéseknek azonban alig látni eredményét, sőt, mintha éppen a csapatoknak lenne a legkevésbé kedvük futballozni. Persze, ez csak a mi véleményünk, van, aki nem ért velünk egyet – háromrészes bajnoki felvezető sorozatunkban először a felkészülés és az előadás nehézségeiről olvashatnak.

Lapunkban többször is foglal koztunk azzal, hogy az idény első tétmérkőzései, a hét végi Ligakupa-mérkőzések színvonala nagyon rossz volt. Hatalmas szélvihar, kevés néző, ötlettelen futball – mondani sem kell, mindezért ki a hibás.

A sajtó.

Hadd idézzük George F. Hemingway urat, a Bp. Honvéd tulajdonosát, aki saját blogjában, a pepsifoci.hu-n értékelt.

„Fagyos talajon, viharos szélben játszott csapatunk a Debrecennel a Ligakupa 4. fordulójában szombaton. 1100 csodálatos szurkoló látta csapatunkat idei első tétmérkőzésén. A kimondottan hajtós, sok szép mozzanatot mutató meccset a tv is közvetítette. A riporterek korrektül tájékoztatták a közönséget, mint ahogy azt is kiemelték, hogy persze ez még csak az idény első mérkőzése, és a színvonal még bőven emelkedni fog az elkövetkezendő hetekben. Nem úgy a Nemzeti Sport napilap, amely folytatván a közelmúlt idők hagyományait, a lehető legnegatívabb módon írt a mérkőzésről. Egy magyar csapatnak körülbelül akkora esélye van, hogy méltassák a Nemzeti Sportban, mint Szálasi Ferencnek volt a Népbíróság előtt. A mérkőzéssel kapcsolatban használt jelzők, mint „dermesztő”, „hidegzuhany”, „hajmeresztő” és így tovább is ezt igazolják. Szóval, a többi mérkőzést nem láttam, de merem állítani, hogy a Honvéd–Debrecen mérkőzés 1100 nézőjének nagy többsége élvezte a találkozó majdnem minden pillanatát, persze kivéve azokat a pillanatokat, amikor mi kaptuk a gólokat. Nemzeti Sport, magyar sajtó, ébredj! Nemcsak a magyar focira, de a ti példányszámotokra is negatív hatással van az unalmas, gúnyolódó, rosszindulatú, boldogtalan szöveg, amit olvasunk.”

Ismételnénk: George F. Hemingway általunk is elismert futballvezető, mégha hasonlatai dermesztőbbek, mint egy-két játékosának labdakezelési kísérlete. Sokat áldozott azért, hogy a Honvéd kulturált környezetben futballozhasson, az általa teremtett nyugalom azonnal kupagyőzelmet ért. Ettől függetlenül: talán éppen az lehet a magyar futball egyik legégetőbb problémája, hogy a benne élők elégedettek magukkal, és azzal a produktummal, amelyet a szurkolók torkán lenyomnak.

Nem a tulajdonossal akarunk vitatkozni, amikor azt írjuk: lehet, hogy 1100 „csodálatos szurkoló” boldogsággal eltelve bandukolt haza, miután élvezte a találkozó minden pillanatát, de nem kevés Honvéd-szurkolóról tudunk, aki dühösen reagált kedvencei bóklászására, a kínos helyzetkihasználásra, a csapnivaló játékra. S aki szerint ez a produkció nem méltó egy olyan csapathoz, amelynél minden feltétel adott a minőségi munkához. S aki szerint ezzel a játékkal nemhogy a bajnoki cím, a dobogó is illúzió…

Hemingway úr hobbi-játékvezető, a negyedik-hatodik vonalban vezet meccseket, pontosan tudhatja, a BLSZ III-ban sem képzelhető el, hogy egy csapat támadója úgy kerüljön a védelem mögé, hogy bedobásból átdobják a védő feje felett a labdát

folytatás...
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
8 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
11 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
38 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
50 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája