Talmácsi a harmadik

2008.02.20. 23:16
Címkék
Talmácsi Gábor az időjárás és technikai gondok miatt a szokásosnál jóval kevesebb kört tett meg az idei első kollektív teszten Jerezben, ám így is övé a harmadik legjobb időeredmény. A 250 köbcentisek között Tóth Imre az első szekcióban a leggyorsabb volt, a másodikban hatodik.

A versenyzők közül sokan azt hitték, ez lesz az első olyan alkalom, amikor megmutatkoznak a valós erőviszonyok az idén jelentősen átalakuló nyolcadliteres mezőnyben. Tény, most volt az első olyan teszt, amelyen az összes, az idén rajthoz álló pilóta részt vett, és nem ők tehettek arról, hogy nem derült ki, mit is tudnak valójában.

Jerezben egész nap vizes volt a pálya, néha esett, máskor nem, de annyi időre egyszer sem sütött ki a nap, hogy az aszfaltcsík teljesen felszáradjon. „Egyszer kimentem száraz pályára való slick gumikkal, de az aszfalt jó része vizes volt, úgyhogy nem lehetett értékelhető időeredményt motorozni – mondta Talmácsi Gábor. – Pedig mindenki készen állt, kitoltuk a motorokat, de hiába.”

Az edzés első szekciójában (délután háromig) együtt köröztek a 125-ös és a 250-es mezőny versenyzői, délután pedig volt egy-egy óra, amikor külön. Akkor próbáltak meg gyors köröket motorozni a pilóták, ugyanis addigra száradt fel valamennyire a pálya.

„Mentem egy bemelegítő kört, és éppen gyorsítani kezdtem volna, amikor furcsa, kopogó hangokat hallottam a motorból. Nem állt meg, de amikor bementem a boxba, a csapat azt mondta, nagyobb kárt okoznék vele, ha továbbmennék – folytatta Talmácsi. – A másik motoromat még nem rakta össze teljesen a csapat, úgyhogy várnom kellett rá háromnegyed órát. A végén maradt még nyolc percem, az épp két gyors körre volt elég, ezalatt pedig nem lehetett csodát tenni. Arra azért elég volt, hogy megszerezzem a harmadik legjobb időt.”

A kérdésre, hogy mennyire riasztó a technikai gond (több RSA-val is volt probléma), Talmácsi azt mondta, a másikfajta motorblokkot úgyis jobban kedveli, és nem hiszi, hogy nagy baj lenne. A tesztekből egyébként sem lehet messzemenő következtetéseket levonni. S ennek a legjobban talán azok örültek, akiknek ezen a napon nem ment jól – például Talmácsi csapattársa, Sergio Gadea, aki elesett, vagy az eddigi tréningeken szupergyors Bradley Smith, akinek ezúttal nem motorozott jól.

A két kisebb kategória versenyzői szerdán és csütörtökön folytatják a tesztet.

Legfrissebb hírek

Parádés Bellingham-góllal egyenlített a Real Madrid az AEK ellen – percről percre

Bajnokok Ligája
3 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
16 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
23 perce

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
33 perce

A Rennes és az Olympiakosz is megőrizte veretlenségét

Európa-liga
35 perce

„Életem legnehezebb napjai ezek” – először szólalt meg a kapus De Miguel haláláról

Spanyol labdarúgás
43 perce

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
43 perce

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

Egyéb egyéni
44 perce