Fradi-győzelem zárásként

2008.02.25. 23:48
Címkék

Amíg nem kezdődött el a lila mezesek névsorolvasása, fel sem tűnt, hogy Fradi–Újpest meccs van. Fél órával a kezdés előtt ugyanis több biztonsági őr volt a Pesterzsébeti Jégcsarnok nézőterén, mint néző, s a pompomlányok sem emlékeztettek a nagy derbikre. Hanem aztán az említett bemutató első pillanatában megkezdődött a zöld tábor pfujolása, majd amikor rövid időn belül két fehér mezes is a büntetőpadra került, a helyi folklór csalhatatlan jeleként repültek a szitkok a bírótrió felé.

Közben azért hoki is volt néha, a Fradi például alig két perc alatt megszerezte a vezetést, majd egy kettős emberhátrány során két embere is meglógott egy az egyben, de ezekből nem lett semmi. Előnyben aztán meglett a második találat, az Újpest szépítő góljáig viszont mosolyra fakasztó hibák sorjáztak: elhagyott korongok, pocsék kapáslövések, meg egy saját kapu előtti hasraesés.

A folytatás sem volt mindig jobb – bár Rencz Dániel gólja gyönyörű volt –, s akadt vitás pillanat is, amikor egy páros kiállítás végén csak a Fradi játékosát engedték vissza idejében. Persze éppen ekkor került az Újpest kapujába a pakk – hogy nem lett balhé az ügyből, azt egy hazai szabálytalanság intézte el, amely semmissé tette az egész felfordulást.

Végül az FTC-Érsekújvár kellemes különbséggel nyert – legfőképpen Nyikolaj Fegyasev és Linus Schellin játékának –, ám túlságosan elégedett így sem lehet, elvégre lila mezben az Újpest ifije játszott egy-két rutinosabb taggal kiegészülve…

Legfrissebb hírek

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
7 perce

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
22 perce

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Egyéb egyéni
23 perce

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
27 perce

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
50 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
57 perce

De Miguel halála miatt a bajnoki és a BL-meccsek elhalasztását kéri a spanyol játékos-szakszervezet

Spanyol labdarúgás
1 órája