Hamisan szólt a bírói síp

2008.02.25. 23:48
Címkék
Fordulatos csatában maradt alul hazai pályán a remekül küzdő Pick-Szeged a világ egyik legerősebb csapatával, a Nagy Lászlót is soraiban tudó Barcelonával szemben szombaton (28–33). A főszereplők mindkét oldalon a kapusok és az átlövők voltak, de a kispadok hosszúsága is befolyásolta az eredményt.

Krivokapicsokból kijutott a barcelonaiaknak a héten. Szerdán még a zaragozai Marko Krivokapics, szombaton pedig testvére, a szegedi Krivokapics Milorad volt az ellenfelük, de mindkétszer győztek. Az első találkozó spanyol bajnoki öszszecsapás volt, a másodikon pedig a BL-középdöntő 3. fordulójában a Pick-Szeged hajtott fejet a katalán sztárcsapat előtt.

A szegedieknek már a főpróba is nyögvenyelősre sikerült, mert a hétközi bajnoki mérkőzésükön, ha nem is szenvedtek, de megizzadtak a két pontért Békésen. Ráadásul ezen a meccsen megsérült Adrian Petrea térde. Emellett további kisebb, de kellemetlen sérülések is hátráltatták a szegedieket a Barca elleni csoportrangadó előtt. Szerencsére viszont két hónapos kihagyás után felépült a szegediek egyik kulcsjátékosa, Julian Stamate, régi sportformáját azonban még nem nyerte vissza. Az igazsághoz tartozik, hogy a Barcelonából is hiányoztak néhányan, csakhogy a katalánok kispadja jóval hosszabb, mint a magyar bajnoké.

A Pick igyekezett a tőle telhető maximumot nyújtani.

Ez csak a találkozó elején és végén nem sikerült: a Barcelona 3–0-ra vezetett a 6. percben, majd a hajrát ötgólos előnyben kezdte.

„Nagyszerűen felkészült, erős, sok remek cserejátékost felvonultató együttes volt a vetélytársunk. Persze tudtuk is, hogy pokoli nehéz lesz ellene nyerni, mégis megmutattuk igazi tudásunkat a mérkőzés egyes szakaszaiban. Volt esélyünk a jó eredményre, de a második félidőben a Barcelona érezhette magát hazai pályán” – mondta a hazaiak egyik legjobbja, Puljezevics Nenad.

Előtte azonban a Pick perceit láttuk, és káprázatosan szárnyaló kedvenceit érthetően ünnepelte a közönség. Az első játékrész közepétől a második derekáig rendre vezetett a szellemesen, lendületesen, nagy akarással és motiváltan kézilabdázó Szeged, amelyben többen is hírnevükhöz és tudásukhoz méltóan teljesítettek. Az első kiemelendő persze ismét a csapatkapitány, Puljezevics Nenad kapus volt: káprázatos bravúrsorozatával az őrület határára juttatta a Barcelona gólfelelőseit.

„Közönségünk csodálatos volt, csakhogy a bírók sípja gyakran hamisan szólt – folytatta Puljezevics. – A játékvezetők nem azonos mércével mérték a két csapatot, ugyanazokat a szabálytalanságokat másként bírálták el a spanyoloknál, és másként nálunk. Akkor éreztem, hogy nem nyerhetünk, amikor a második félidő közepén előnyben is gólokat kaptunk, és a bírók továbbra is feltűnően segítették ellenfelünket, így ötgólosra növelte előnyét.”

A mérkőzés után a szegediek úgy fogalmaztak: ez a kávé lefőtt. Ami annyit jelent, a BLközépdöntő 4. csoportjában szinte csoda kellene a Pick továbbjutásához. A négyesekből ugyanis az első helyezett kerül az elődöntőbe, s erre vasárnapi veresége után csak csipetnyi esélye maradt a Szegednek.

Legfrissebb hírek

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
7 perce

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
22 perce

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Egyéb egyéni
22 perce

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
26 perce

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
36 perce

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
49 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
56 perce

De Miguel halála miatt a bajnoki és a BL-meccsek elhalasztását kéri a spanyol játékos-szakszervezet

Spanyol labdarúgás
1 órája