Kétséges Ronaldo sorsa

2008.02.25. 23:48
Címkék

A súlyos térdsérülése után megműtött Ronaldo egy olasz televíziós csatornának elismerte, nem biztos benne, hogy valaha még pályára lép. A Milan támadójának előreláthatólag kilenc hónapot kell kihagynia, és bár saját bevallása szerint szíve a visszatérésre sarkallja, fáradt és sérülésektől meggyötört teste nem ezt „üzeni” neki. Ám a 31 éves játékos pozitív döntése esetén is igencsak kétséges, hogy a – futballistával egyébként szerződéshosszabbítási tárgyalásokat folytató – milánói klub számíthat-e rá. Ronaldo a kérdésről így fogalmazott: „Ha sikeresen felgyógyulok, a Milan előnyt élvez a többi csapattal szemben, hiszen ennél a klubnál olyan szeretet vett körül, amelyet nem mindenhol tapasztal az ember. Ugyanakkor nagy álmom a Flamengóban futballozni, hiszen már gyermekként is ennek a csapatnak szurkoltam, így nem zárható ki, hogy a brazil gárdában is megfordulok még. A legfontosabb azonban, hogy minél hamarabb egészséges legyek, addig nincs sok értelme ezekről a kérdésekről beszélni.”

Legfrissebb hírek

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
12 perce

Sallai kezd a Stuttgart ellen, a Sporting a Sahtar vendége lesz – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
19 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
33 perce

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
40 perce

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
1 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2 órája