Elitalakulatok Szombathelyen

SOMLÓVÁRI DÁVIDSOMLÓVÁRI DÁVID
Vágólapra másolva!
2008.02.27. 23:36
Címkék

Február 28–29-én a csapat-világbajnokságon a sportág legjobbjaival mérkőzik meg a magyar kötöttfogású válogatott, míg a rá következő két napban az egyéni Golden Grand Prix-t rendezik Szombathelyen.

Ezúttal az egység lesz a legfontosabb, egyéni sportágban is harcolhatnak egymásért a csapattársak. A szőnyeg mellől jövő buzdítás felbecsülhetetlen jelentőségű az éppen az utolsó erőtartalékát harcba küldő társnak. Szükség is lesz rá, hogy a válogatott tagjai biztassák egymást, az ellenfelek ugyanis szinte egytől egyig világklasszis versenyzők lesznek.

Az Aréna Savariában rendezendő csapat-vb-n a nemzetközi mezőny öt (no jó, legyünk kissé elfogultak, hat) legjobb válogatottja lép szőnyegre. Az első csatát mindenesetre már megnyerte együttesünk – még ha ehhez Fortuna segítségére is volt szüksége. A Struhács György által irányított gárda ugyanis nem került egy csoportba a bivalyerős orosz válogatottal, persze a döntőben így is meg kellene tréfálni a két olimpiai bajnokkal, Varteresz Szamurgasevvel és Haszan Barojevvel felálló csapatot.

A magyar birkózók nagyon elszántak, a 120 kilós Deák Bárdos Mihály szerint válogatottunk a végső győzelemre is esélyes. „Bármire képesek vagyunk, ha kijön a lépés, még az oroszokat is megfoghatjuk – latolgatta az esélyeket az ötszörös világbajnoki ezüstérmes. – Ami a csoportunkat illeti: az amerikaiak nem a legjobb összeállításukban érkeztek, bár ők így is kiszámíthatatlanok, mindig elhiszik magukról, hogy bárkit le tudnak győzni.” A magyar válogatott másik ellenfele a B-csoportban az ázsiai birkózósport kimagasló képviselője, Irán lesz. A másik ágra Oroszország, Dél-Korea és Grúzia kapott besorolást.

A csapatok körmérkőzéses rendszerben, hét súlycsoportban mérkőznek meg egymással, körbeverés esetén a „gólarány” számít, azaz fontos lehet, hány magyar birkózó szenved vereséget, vagy veri meg ellenfelét. Az esemény délután fél háromkor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik.

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
11 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
18 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
35 perce

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
1 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
8 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik