Mennydörgés – hétszer

2008.03.02. 00:29
Címkék

Az Eb-győztes olasz együttesben az itáliai futball olyan legendás alakjai szerepeltek, mint Dino Zoff, Giacinto Facchetti, Sandro Mazzola vagy Gianni Rivera. A sorozat egészét tekintve hét találatával az Eb gólkirályának tekinthető Luigi Riva azonban külön említést érdemel, hiszen a jugoszlávok elleni, megismételt fináléban a 12. percben szerzett góljával döntő érdemei voltak a győzelemben. Az 1944-ben született támadó a mai napig az olasz válogatott csúcstartója, hiszen 42 fellépése során nem kevesebb mint 35 alkalommal volt eredményes. A pályafutását a Legnanóban kezdő, ám később a Cagliariban berobbanó, „Mennydörgés” becenévvel illetett futballista 1965. június 27-én éppen a magyar válogatott ellen öltötte magára először az olasz nemzeti csapat szerelését – a mérkőzést 2:1-re a magyar együttes nyerte meg –, az 1968-as Eb-t követően pedig az 1970-es vb-n is jelentős szerepet játszott a végül a döntőig jutó olaszok sikereiben. Riva karrierjének sorozatos sérülései vetettek véget 1978-ban, azóta a ma a válogatottat kísérő stáb tagjaként dolgozó legenda 11-es számú mezét visszavonultatták szeretett klubjában, a Cagliariban.

Legfrissebb hírek

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
4 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
33 perce

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
2 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
3 órája