Guerrero felébredt

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.03.03. 23:53
Címkék

Az üldözők napjaként harangozták be a vasárnapot a Bundesligában, de a Bayern München, Werder Bremen kettőst követők közül csak a Hamburg nem tévesztett lépést. A tavasszal eddig megbízhatóan játszó Leverkusen ugyanis sima 2–0-s vereséget szenvedett Bochumban, és el kellett búcsúznia a harmadik helytől.

Merthogy a már említett Hamburg 4–1-es gálát tartott a Frankfurt ellen, nem utolsósorban Oka Nikolov kapus közreműködésének hála. Az ötszörös macedón válogatott játékos legalább három gólért hibáztatható – éppen ennyi volt a különbség a két csapat között. De hogy ne csupán a negatívumokról szóljunk, emeljük ki José Paolo Guerrero produkcióját, aki két góllal és egy előkészítéssel került be a mérkőzés jegyzőkönyvébe. A perui csatár november 3., a Hertha elleni bajnoki óta nem szerzett gólt a Bundesligában, duplázni pedig legutóbb 2006. október 22-én, a Leverkusen ellen tudott.

Az ő eredményességének is köszönhető, hogy a HSV beállította idénycsúcsát, és negyedszer nyert háromgólos különbséggel: korábban a Dortmundot (3–0), a Stuttgartot (4–1) és a Bochumot (3–0) verte meg fölényesen. Az viszont nem válik a HSV dicsőségére, hogy 11 győzelméből mindössze ötöt szerzett egy gólnál nagyobb különbséggel.

Végül egy hír a Német Kupáról: a sorsolás értelmében Torghelle Sándor csapata, a Jena a Dortmunddal küzdhet meg a fináléba kerülésért, a másik ágon pedig Bayern München–Wolfsburg mérkőzést rendeznek az elődöntőben március 18–19-én.

Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
2 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
10 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
26 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
32 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik