Lisandro López dönthet

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:55
Címkék
Portugália vagy Németország szerda késő estétől már csak az UEFA-kupára figyelhet, hiszen a Porto, illetve a Schalke is hazája utolsó képviselője a Bajnokok Ligájában. A két csapat párharcában sorsdöntő lehet Lisandro López gólerős játéka.

Miben bízhatnak az egygólos hátrányban lévő Porto szurkolói a Schalke elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója előtt?

A portói drukkerek először talán a hazai pályán elért eredményeikre alapozhatnak, mivel együttesük az ezt megelőző 19 hazai BL-meccséből mindössze egyet veszített el, 9-9 alkalommal pedig győzött vagy döntetlent játszott. A mostani kiírás csoportkörében megverte a Marseille–t (2–1), a Besiktast (2–0), és ikszelt a tavalyi döntős Liverpoollal (1–1).

A másik „csodafegyver” az argentin Lisandro López lehet, aki a Porto támadósorához hasonlóan nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt az első mérkőzésen. Jesualdo Ferreira, a hazaiak vezetőedzője szerint az akkori meccsen esett gyors gól megzavarta együttesét, de az eredménytelenség ellenére vélhetően ismét bizalmat szavaz a támadónak. Persze nem véletlenül, hiszen Lisandro López 19 bajnoki meccsén szerzett 18 góljával fölényesen vezeti a portugál góllövőlistát, míg a Bajnokok Ligájában kétszer volt eredményes.

A 25 éves csatár 2005-ben a Racing Clubtól igazolt a kék-fehérekhez, akik ezen a szinten aprópénznek számító 2.5 millió eurót fizettek érte. A légiós kihagyta a legutóbbi, Boavista elleni bajnokit (0–0), ezt megelőzően viszont három találkozón öt alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, tehát bátran állíthatjuk, parádés formában várja a szerda esti összecsapást. A nagy valószínűséggel a kontrákra építő németeknek igencsak oda kell majd figyelniük az argentinra, és persze nem szabad megfeledkezniük honfitársáról, Lucho Gonzálezről vagy a nagycsapatok által rendszeresen csábított Ricardo Quaresmáról sem.

Legfrissebb hírek

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
36 perce

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
41 perce

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
47 perce

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
57 perce

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
1 órája

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik