Túl sok a hiba

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2008.03.10. 23:01
Címkék
Hosszasan vitázhatnánk, mi a rosszabb: a honi futball vagy a játékvezetés. Hiszen hol az egyik, hol a másik „vívja ki” magának, hogy ráragaszszuk a silány jelzőt. Aztán kiderül: a kettő nem pusztán elválaszthatatlan egymástól, hanem előbbi meghatározza az utóbbit – és fordítva.

Írásunk elkészültéig húsz bajnoki mérkőzést rendeztek meg ebben az évben a Soproni Ligában, és összeállításunkból kiderül: ezek közül hét találkozón volt (egy vagy több) bírói hiba, amely mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. Még akkor sem, ha a tények önmagukért beszélnek. „Tisztában vagyok vele, hogyan állunk – ismerte el Vágner László, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának vezetője. – A hibákat, illetve a vitatott ítéleteket folyamatosan értékeljük a szakmai stábbal, és ha szükséges, szankciókat alkalmazunk. Aki egy kicsit is nyomon követi a bíróküldést, jól láthatja, mikor kit büntettünk meg. Elismerem, könnyebb dolgunk lenne, ha mindig minden játékvezetőnk hibátlanul bíráskodna.” Nem állíthatjuk biztosan, hogy a rutinos vagy épp ellenkezőleg, a fiatal játékvezetők csatasorba állítása jelentené a kiutat e zsákutcából. Alább láthatjuk, hogy Kassai Viktor vagy éppen Szabó Zsolt éppúgy tévedhet, mint Vad II István. Sőt az úgymond nagycsapatokat ugyanúgy sújtják a bírók, mint a kicsiket – bár ezúttal látványosan az utóbbi (lásd Paks) felé billen a mérleg. „Van még min javítani – tette hozzá Vágner László. – Az azonban lényeges előrelépés, hogy aszszisztenseink óriásit fejlődtek a leshelyzetek megítélésében.” Máris egy okkal kevesebb, hogy szidják a bírókat.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
7 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
30 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
32 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
54 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája