Egyelőre nem edzhet

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.03.12. 00:04
Címkék
Zsivoczky Attila a hét végén csak a tévén keresztül követhette a fedett pályás világbajnokságot. Világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki második tízpróbázó Achilles-inát két héttel ezelőtt műtötték meg, ezért egyelőre nem is edzhet. Egy héttel ezelőtt még bizakodó volt, kedden azonban rosszkedvűen vette fel a telefont.

– Nem tudom, mi a baj, de nem gyógyul a lábamon a seb – mondta a tízpróbázó. – A műtét, úgy tűnik, sikerült, mert a lábam nem fáj, de addig nem tudok edzeni, amíg a heg vérezget.

Miért csak most kerítettek sort az operációra?

Már az oszakai világbajnokság előtt fájt a sarkam, s fél éven át nem jött rendbe. Itthon azzal biztattak, hogy a kezelések hatására meggyógyul, de csak az idő telt, a panaszaim nem szűntek. Januárban elegem lett ebből, kimentem Németországba, ott is megnézettem a lábam. Előbb injekciókat kaptam, de mivel ez sem használt, megműtötték az Achilles-inamat. Kitisztították az ín tapadásának környékét.

Egy héttel ezelőtt azt mondta, hamarosan futhat.

Erre számítottam, és a lábam nem is fáj. De a seb szétnyílt, újra össze kellett varrni, és most megint ez a helyzet. Szerdán újabb varrás következik.

Lelkileg miképp bírja, hogy nem edzhet, az olimpia pedig egyre közeledik?

Nehezen, de ki kell bírnom. Nem szabad feladnom, minden helyzetből a legjobbat kell kihoznom.

Milyen állapotban volt a műtét előtt?

Erős voltam és az állóképességem is megfelelő volt, de gyorsasági munkát még nem tudtam végezni. A technikai edzéseket pedig még nem kezdtem el.

Gondolom, nem volt kellemes érzés a világbajnokságot a tévében nézni.

Nem, bár már korábban is előfordult hasonló, az athéni olimpia előtt a budapesti fedett pályás vébén sem indulhattam.

Mi a benyomása ellenfeleiről?

Úgy szerepeltek, ahogyan vártam, de hogy a nyáron milyen formában lesznek, az igazán csak a májusi götzisi viadalon derül ki.

Mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy felkészüljön a szabadtéri idényre?

Többre, mint amennyi időm maradt, de szerencsére az olimpiát a nyár végén rendezik, és a szintet már teljesítettem. Majdnem biztos, hogy csak Pekingben állok rajthoz tízpróbában.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
7 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
30 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
38 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
48 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
57 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
58 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája